Megtalálták a maja Teotihuacan Fellegvárának másolatát

Vajon miért készítették el a ma is jól ismert épület mását egy távoli városban?

A teotihuacani Fellegvárra emlékeztető piramist és udvart találtak Tikal maja városában – számol be a Live Science. A szakértők úgy vélik, hogy a komplexum egyfajta nagykövetségként szolgálhatott, ahol a mintegy ezer kilométerre fekvő Teotihuacanból érkezők időzhettek. A piramis arra utal, hogy felépítésekor valamiféle együttműködés volt a mai Guatemala területén fekvő Tikal, illetve a modern Mexikóvárosnál található Teotihuacan között.
A komplexum olyan, mint a híres La Ciudadela (Fellegvár) miniatűr változata. A teotihuacani épülethez tartozott a Tollas Kígyó temploma, illetve egy akkora udvar, amelyben akár 100 ezer ember is elférhetett. A tikali párja ugyan jóval kisebb, de hasonló a felépítése, a tájolása, illetve a tárgyai. Edwin Román Ramírez, a Maja Kulturális és Természeti Örökség Alapítványának (PACUNAM) munkatársa szerint ez azt jelenti, hogy Tikalban hosszú időn át élhettek Teotihuacanhoz köthető személyek.
A több tízezer embernek otthont adó Tikal városát Siyah K’ak 378-ban foglalta el, egyes szakértők úgy vélik, hogy a hódító Teotihuacanból érkezett. A két város között ugyanakkor már korábban is volt kapcsolat: Tikalban több teotihuacani stílusú leletet is feltártak az évek során.
A kutatók először 2019-ben, LIDAR-ral (lézer alapú távérzékelés) készült felvételeken vették észre az ismerős struktúrát. Mivel Tikal nagy részét ma is esőerdő fedi, az egyik legjobb módszer a vizsgálatára a növényeken átlátó LIDAR alkalmazása. A négy hónapon át tartó ásatás során kiderült, hogy a komplexum hat fázisban készült el. Az elsőről nem sokat tudni, a második viszont 250 körül kezdődött meg. Az épület igazán a nem sokkal később meginduló harmadik fázis alatt vált a teotihuacani Fellegvárhoz hasonlóvá. Az udvaron egy sírt is azonosítottak, ennek vizsgálata jelenleg is zajlik.
Úgy tűnik, a piramisnál rituálékat is tartottak, a kerámiatöredékek és füstölőtartók legalábbis erre utalnak. Hasonló tárgyak Teotihuacanban is előkerültek. A régészek azt tervezik, hogy még legalább négy hónapon át folytatják a feltárást.