Péter, Katalin, Roberta2025. április 29., kedd
Kultúra

Anyák napja

2021.05.02.NG
National Geographic Magyarország

Magyarországon, Európa számos országához hasonlóan, az 1920-as években kezdődött az anyák napjának megünneplése.

Forrás: Getty Images

 

Az anyák tiszteletére már az ókori görögök is rendeztek tavaszi ünnepet, ilyenkor Rheával, az istenek anyjával együtt ünnepelték az édesanyákat is. Az idők során később is megemlékeztek az anyákról, például a 17. századi Angliában a húsvétot követő negyedik vasárnapon a családjuktól távol dolgozó szolgálók hazamehettek, hogy e napot édesanyjukkal töltsék.

Az anyák napjának legújabb kori hagyománya az Egyesült Államokból terjedt el. Julia Ward Howe költő, politikai aktivista 1870-ben kiadott egy Anyák napi kiáltványt, melyben felszólítja a nőket, hogy vállaljanak aktív politikai szerepet a béke előmozdításában. Kezdeményezésére először 1872-ben Bostonban szervezték meg az ünnepet, amelyet Woodrow Wilson elnök 1914-ben nyilvánított hivatalos ünneppé; időpontja az ügy érdekében sokat fáradozó Anna Jarvis édesanyjának emlékére került május második vasárnapjára – olvasható az MTI összeállításában.

A gyorsan népszerűvé vált ünnepre a kereskedők is hamar felfigyeltek, mert kiugró bevételt hozott a virágárusoknak, a képeslapgyártóknak és az ajándékkereskedőknek. Maga Jarvis hevesen – és eredménytelenül – tiltakozott ez ellen, egy tüntetés során még a törvénnyel is szembekerült, élete végén pedig már nem akarta nevét az ünneppel kapcsolatba hozni.

Európában az 1920-as években a virágkereskedők szervezetei javasolták az anyák napja átvételét. A kezdeményezést 1924-ben Ausztriában a katolikus egyház is felkarolta, hogy az elvilágiasodás ellenében a természetes és egészséges élet, az anyaság mellett emeljen szót.

Magyarországon az ünnep ötletét dr. Petri Pálné, vöröskeresztes aktivista javasolta az amerikai ünneplés mintájára. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák Napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában a következőt javasolták: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” Bár ezután a javaslat után még éveken keresztül más-más időpontban emlékeztek meg az édesanyákról, végül a május első vasárnapja  vált a magyarországi ünneppé.

A legelső hazai anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án, a MÁV Gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár weboldalán.

Az 1928-as, Nemzeti Múzeum előtt tartott  Magyar Anyák Ünnepéről a  Pesti Hírlap így számol be: „A szentistvánheti Világi ünnepségek között kétségtelenül méltó helyet foglal el a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepe. Az ünnep augusztus 20-án, Szent István napján délután félhat órakor kezdődik a Magyar Nemzeti Múzeumnak a Muzeum-körutra nyiló lépcsőzetén. A megnyitó beszédet gróf Klebelsberg Kunóné mondja. A Magyar Hiszekegy eléneklése után Huszár Károly ny. miniszterelnök, felsőházi tag. ünnepi beszéde következik. Utána a Magyar Dalosszövetség énekkara hangversenyezik, majd Tasnddy Ilona, a Nemzeti Színház tagja, alkalmi verset szaval. A szavalat után megkezdődik a virágos gyermekfelvonulás. Felvirágozott gyermekkocsik százai helyezkednek el már az ünnep megkezdése előtt a Muzeum-kertbe torkolló utcákban, hogy adott jelre menetbe tömörüljenek és megkezdjék hódoló felvonulásukat a hitvesi és hazafias kötelességüket teljesítő anyák kitüntetésre érdemesített mintaképei előtt. A gyermekkocsikat a benne ülő gyermekek édesanyja tolja.
A kocsik elhelyezkedése után a kitüntetésre ajánlott sokgyermekes anyák felvonulása következik. A menet a kormányzóné elé járul, aki kiosztja a kitüntetéseket és a jutalmakat. Az aktus egy kis gyermeknek a kitüntetett anyákhoz intézett beszédével fejeződik be. Az ünnepség utolsó pontjaként a gyermekek a magukkal hozott virágokat a kitüntetett anyák lábai elé szórják.”

1944-ig tartották meg hivatalosan a Szent István napi ünnepségek részekén a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepét. 1930-tól pedig a közoktatásügyi miniszter rendelete alapján az elemi iskolákban május egyik vasárnap délutánján „Anyák Napja” ünnepélyt tartottak.

Világszerte más napokon ünneplik az anyákat, Magyarországon ez az időpont május első vasárnapja, ahogy például Spanyolországban vagy Portugáliában is. A legtöbb országban azonban május második vasárnapján köszöntik az édesanyákat.

 

 

.

Hozzászólások

A tatárjárás újabb áldozataira bukkantak

A tatárjárás újabb áldozataira bukkantak

14 és 18 év közötti fiatalok maradványait tárták fel.

Eltemették Ferenc pápát

Eltemették Ferenc pápát

2025. április 26-án, öt nappal halála után temették el Ferenc pápát, a szertartásra a világ minden tájáról érkeztek gyászolók – vezető politikusok, hírességek és egyszerű hívek.

Több ezer éve elhunyt előkelő nő sírjára bukkantak

Több ezer éve elhunyt előkelő nő sírjára bukkantak

Az elhunyt maradványai kiváló állapotban konzerválódtak, a nyughelyből pedig számos lelet került elő.

Hobbitfaluhoz hasonló pincesor rejlik a Tokaji borvidéken

Hobbitfaluhoz hasonló pincesor rejlik a Tokaji borvidéken

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hercegkút fő nevezetességei a gyönyörű pincéi.

Mikor kezdődik, miként zajlik a pápaválasztás?

Mikor kezdődik, miként zajlik a pápaválasztás?

A bíborosok hamarosan dönthetnek arról, hogy ki követi Ferenc pápát a katolikus egyház élén.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket