Új helyre telepítenek át egy középkori templomot

Az angliai HS2 vasúti vonal építését megelőző feltárások keretében telepítenek át egy már lerombolt középkori templomot, és a hozzá tartozó temetőt is feltárják.

Komoly munkálatok kezdődtek az angliai Stoke Mandeville-ben található St Mary’s Church-nél – számol be a BBC. Az 1080-ra datálható templom közelében fog elhaladni a tervezett HS2 nagy sebességű vasút, emiatt átfogó ásatások zajlanak a helyszínen.
A nem sokkal a normann hódítást követően emelt épület az 1880-as években, az új templom kialakítását követően elkezdett összeomlani, 1966-ban végül lebontották az épületet. A romokat ma növényzet fedi. A helyi temető nagyjából 900 éven át volt használatban – az utolsó dokumentált temetés 1908-ban zajlott.
A szakemberek célja, hogy egy új helyre mentsék át az épületet, és teljesen feltárják a hozzá tartozó középkori temetőt. Helen Wass, a HS2 vállalatának örökségvédelmi vezetője szerint a projekt segíthet jobban megérteni a korszak mindennapi életét.
A vizsgálat 2018-as megkezdése óta a St Mary’s Church jó állapotban fennmaradt részletei is előkerültek. A templom egyes kövein úgynevezett boszorkányjeleket is azonosítottak.
A héten indult meg az ásatás utolsó fázisa. Az elkövetkező hat hónapban a régészek eltávolítják a templom maradványait, és feltárják a mintegy 3 ezer helyi sírt. Azt egyelőre nem tudni, hogy az épületet hol fogják felállítani, illetve hogy a temető leletei hova kerülnek majd.