Mikor is lett vége a második világháborúnak?

Dr. Barta Róbert történésszel, a Debreceni Egyetem Egyetemes Történeti Tanszék vezetőjével utána jártunk ezeknek a dátumoknak. Sőt, találtunk egy másik, a második világháborút magyar szempontból lezáró eseményt. A párizsi béke aláírásának napját akár ünnepelhetnénk is, hiszen a vesztesek közül keveseknek járt az engedmény, hogy a szövetségesek béketárgyalásokat kezdjenek velük.

A második világháború vége Magyarországon
„Április 4-e, mint Magyarország felszabadulása és egyben a második világháború vége magyar földön, nem más, mint egy fikció” – jelentette ki a történész. Az 1989 előtti rendszer hivatalos emlékezetpolitikája választotta ki ezt a dátumot, annak ellenére, hogy Magyarországon, a Dunántúlon április második felében még folytak a harcok. Dr. Barta Róbert arra is rávilágított, hogy lehetetlen egy dátumban meghatározni egy ilyen nagy, és hosszú háborúnak a végét, hiszen úgy, ahogy a kezdete fokozatosan alakult ki, lezárni is csak több lépésben tudták. Szintén fontos figyelembe venni azt, hogy a több ezer kilométeres frontszakaszok nem az országhatárokhoz igazodtak. A világháború nálunk a nemzetközi jog tekintetében az 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződéssel végződött, ami a többi veszteshez képest némi engedékenységről tesz tanúbizonyságot. Ilyen kivételező bánásmódot csak Olaszország kapott rajtunk kívül, Japánnal és Németországgal sokkal szigorúbb módon rendezték el a háború végét.
Miért ültek le mégis Magyarországgal béketárgyalásokra? Ahogy a történész fogalmazott: „Magyarország vonakodó csatlósa volt Németországnak”.  Többször próbálkozott kiugrani a háborúból, sikertelenül. A próbálkozások odáig jutottak csak, hogy 1943. szeptemberében Törökországban aláírtunk a britekkel egy titkos fegyverszüneti megegyezést. Valószínűsíthető, hogy az angolok és az amerikaiak ezt értékelték. Dr. Barta Róbert hozzátette azt is, hogy „igaz, Sztálin nagyon hamar egyértelművé tette, hogy itt szovjet típusú rendszer lesz, valamint Magyarország, háborús vesztesként nem is álmodhatott arról, hogy a történelmi, 1920 előtti határait visszakapja. Mégis valamilyen módon némiképp toleránsabban kezelték az országot. Ha az 1947-es magyar társadalmat és az akkori politikai elitet vizsgáljuk, elmondható, hogy ugyan katasztrofálisnak tartották a trianoni határok visszaállítását, de mégis értékelték, hogy Magyarország újrakezdési lehetőséget kapott és kvázi félszuverenitást.”

A háborút lezáró intézkedések Európában és a világban
A történész felhívta a figyelmet arra a fontos részletre, hogy az igazi nagy vesztesek, Németország és Japán nem kaptak lehetőséget a békekötésre, őket feltétel nélküli kapitulációval kényszerítették térdre. A szövetségesek ugyanis még az 1943-as casablancai értekezleten megegyeztek, hogy semmilyen más módon nem lehet lezárni ezt a sokáig nyúló, rendkívül véres háborút, csakis ezzel a hadijogi formulával, ami szerint a győztes diktál és a veszteseknek semmiféle követelései nem lehetnek. Az európai harci helyzet 1945. május elejére jutott odáig, hogy egyrészről Alfred Jodl német tábornagy május 7-én Reimsben a nyugati szövetségesek előtt, másrészről május 9-én Posdamban a Cecilienhof kastélyában Wilhelm Keitel német vezértábornagy a Vörös Hadsereget képviselő Zsukov marsall előtt aláírta a feltétel nélküli kapitulációt. (Ekkor Prága és Zágráb környékén elszigetelt német csapatok még utóvédharcokat folytattak.) Az utóbbi időpont előtti napon már fegyverszünet volt és folytak a tárgyalások, ezért Európában sok állam választotta május 8-át a Győzelem Napjának. A szovjetek május 9-én emlékeztek meg ugyanerről a dicsőségről, azóta ez beépült az orosz nemzeti mitológiába és minden évben a Vörös téri felvonulással ünneplik, hogy megnyerték az általuk Nagy Honvédő Háborúnak nevezett katonai konfliktust. Napjainkban Európában inkább már magasztos megemlékezések folynak az elesettekről és az áldozatokról, hiszen már alig élnek veteránok, akik még mesélhetnének a háború igazi arcáról.

1945 nyarán Japán és az Egyesült Államok közötti harcok tovább folytak, sőt a szovjetek is csak komoly erőfeszítések árán tudták Mandzsúriában legyőzni a japán Kvantung-hadsereget, mert a távol-keleti ország katonái olyan erős harci szellemmel rendelkeztek, amelyet csak a két amerikai atombomba ledobásával tudtak megtörni. Japán végül 1945. szeptember 2-án, a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri amerikai csatahajó fedélzetén, Douglas MacArthur tábornok, a szövetséges haderők főparancsnoka előtt, Shigemitsu japán külügyminiszter és Umezu tábornok kézjegyével hitelesítette a feltétel nélküli kapitulációt. Japán később kötött békeszerződést az Egyesült Államokkal és külön a szövetségesekkel. A győztes országok a németekkel is hasonlóan jártak el, de csak a német újraegyesítéskor, 1990 során. Azonban fontos kiemelni, hogy a japánok és az oroszok között (területi viták miatt) mai napig nem született hasonló szerződés, ezért ebben a viszonylatban gyakorlatilag máig a fegyverszünet és feltétel nélküli kapituláció okmánya érvényes.

Jelentős különbség van tehát a feltétel nélküli kapituláció és a békekötés között, amelyet a szövetséges nagyhatalmak tudatosan érvényesítettek a második világháború veszteseivel szemben. Az összességében 60 milliós emberáldozatot követelő világégés fele volt katonai veszteség, a másik felét a terrorbombázások és a módszeres népirtások polgári áldozatai tették ki. Ezért is volt szükség a rendkívül szigorú lezárásra. Ne feledjük, a fentebb kiragadott dátumok csupán nemzetközi és hadi jogi szempontból meghatározott végpontok. Ahogy Dr. Barta Róbert fogalmazott: „Egy dolog, hogy a zöld asztalnál a politikusok és a diplomaták mit terveztek el, és mit szándékoztak tenni, és egy másik dolog, hogy a frontokon a hadseregeik miként valósították meg azt. Hosszadalmas és bonyolult folyamat a nagy kiterjedésű frontokon zajló hadi eseményeket befejezni, az utóvédharcokat lezárni és mindezeket nemzetközi jogi formulákkal, békeszerződésekkel rögzíteni.”

Írta: Ádám Eszter