Ősi átok nyomát fedezték fel

A mágia használói legalább 55 emberre akartak rontást hozni.

Egy 2300 éves agyagedényre, illetve a benne elhelyezett, feldarabolt csirke maradványaira bukkantak Athénban – számol be a Live Science. A felfedezést részletező tanulmány alapján a különös lelet egy ókori átok nyoma, mellyel több tucat embert akartak megbénítani, esetleg megölni.
Az edényt még 2006-ban, az Agora klasszikus kereskedelmi épületénél találták meg, amelyet egykor a kézművesek használtak. Jessica Lamont, a Yale Egyetem professzora és a csapat tagja szerint a tárolóban egy csirke feje és alsó végtagjai kerültek elő, a korabeliek egy nagy, vasból készült szöget is elhelyeztek az edényben.
Lamont szerint a tárgy külső részét egykor felirat borította: az edényen legalább 55 ember nevét rögzítették, melyekből ma már csak egy-egy betű maradt fenn. A csirke és a szög is az átokhoz köthetőek, a korszakban viszonylag gyakran használtak szögeket a hasonló mágiához. Elképzelhető, hogy a rontással a csirke védtelenségét és tehetetlenségét akarták átruházni az áldozatokra. A maradványok alapján feltételezhető, hogy a kiszemeltek lábát és fejét vették célba, és a megnevezettek fizikai és kognitív képességeit akarták befolyásolni.
A leleten olvasható betűk azt mutatják, hogy a szöveget legalább két ember írta. Lamont szerint a maradványok arról árulkodnak, hogy a készítőknek volt gyakorlatuk az átkokban, azt ugyanakkor nem tudni, hogy pontosan miért fordultak a mágiához. A sok név talán egy közelgő perre utal: a létrehozók minden lehetséges ellenfelet és veszélyes tanút ki akartak iktatni. A lelőhely alapján a rontás kézművesektől származhat, és talán valamilyen munkával kapcsolatos konfliktushoz, perhez köthető.