Lefejezett testeket találtak egy ókori temetőben
Lehetséges, hogy a kivégzések hátterében a római jog szigorodása állt.
17 lefejezett holttestet találtak egy római kori temetőben az angliai Cambridgeshire egyik farmján – számol be a Live Science. A maradványok nagyjából 1700 évesek, a kutatók szerint az elhunytakat törvényszegés miatt végezhették ki.
A temetőben 52 csontvázat találtak, közülük 17-et, kilenc férfit és nyolc nőt fejeztek le. A felfedezésről beszámoló tanulmány alapján minden érintett legalább 25 éves volt a halál idején. Több esetben a levágott fejet az elhunyt lábához helyezték, a feje helyére pedig egy agyagedény került.
A 3-4. században egyre több súlyos bűncselekményre a római jog szerint halálbüntetést róttak ki. A csontvázak éppen ebből a korszakból származnak, akkoriban a helyi Knobb-farmnál egy katonai ellátó központ lehetett. Rob Wiseman, a Cambridge-i Egyetem régésze és kollégái szerint a 3. század végén még csak 14 bűncselekménytípus esetén szabhattak ki halálbüntetést, míg 337-re a szám nagyjából 60-ra nőtt. Ennek hátterében az időszak politikai instabilitása állhatott.
A kivégzések ellenére az elhunytakat gyakran nagy tisztelettel temették el, az egyik nő nyughelyében különösen magas volt a sírmellékek száma. A római jog értelmében a család vagy a barátok visszakérhették a kivégzett személyek holttestét.
Nem minden kutató van meggyőződve Wisemanék elméletének helyességéről. Simon Cleary, a Birminghami Egyetem szakértője szerint a korszakban a kivégzéseket egyfajta látványosságként jellemzően városokban hajtották végre, a Knobb-farm közelében pedig nem feküdt jelentősebb település. További probléma, hogy a birodalom peremterületén a törvények végrehajtása esetleges volt. Cleary szerint az érintetteket valóban kivégezhették, de a lefejezéseknek valószínűleg nem volt közük a római joghoz.