Amikor a leveleket rakétával szállították

Az 1950-es évek egészen különlegesek voltak. Javában dúlt a hidegháború, kísérleti atomrobbantások sorát hajtották végre a nagyhatalmak, fejlesztették a rakétatechnikát – és ekkor még nem elsősorban az űr felfedezése volt a fő cél. A hadászati fejlesztéseknek köszönhetően egyre nagyobb távolságba jutottak el ezek a repülőeszközök, az évtized végére pedigmegjelent az első (szovjet) interkontinentális rakéta is. A rakéták, illetve a tőlük való félelem lassan átszivárgott a katonai terepről a civil terepre.

Még a 19. század elején Heinrich von Kleist német író (a Kohlhaas Mihály írójaként emlékezhetünk rá középiskolai irodalomóráinkról) javasolta, hogy tüzérségi lövegekkel továbbítsanak postát. Kiszámította, hogy Berlin és Breslau közt fél nap alatt el lehetne juttatni így a küldeményeket. Később is több alkalommal felmerült a módszer ötlete, ám sehol se aratott igazán sikert, ahol megpróbálták, ott a megbízhatóságával akadtak gondok.

1959-ben az USA főpostamestere, Arthur E. Summerfield azt mondta: „Mielőtt eljutnánk a Holdra, a napi postánkat néhány óra alatt el tudjuk majd küldeni New Yorkból Kaliforniába, Nagy Britanniába, Indiába, vagy épp Ausztráliába, mégpedig irányítható rakéták segítségével.”

A USS Barbero nevű hadi tengeralattjáró fedélzetén ideiglenes postahivatalt rendeztek be, majd egy Regulus típusú cirkálórakéta belsejében 3000 levelet helyeztek el. A leveleket a főpostamester írta, és különféle vezető politikusok, hivatalnokok, üzletemberek voltak a címzettek közt. A levél tartalma a rakétatechnika békés, civil célú felhasználását, s a forradalmi lehetőséget részletezte, abban a hitben, hogy az első rakétát majd számos további követ. 1959. június 8-án délelőtt 9:30-kor a tengeralattjáró az Atlanti-óceánról útjára indította a rakétát, amely Floridában, a Mayportban lévő tengerészeti bázison landolt, és 22 perc alatt tette meg a nagyjából 180 kilométeres távolságot.

A haditengerészetnek persze esze ágában se volt postássá válni, azonban a Regulus-I cirkálórakéta ekkor igazi újdonság volt még, ez volt az első éles, üzemképes példány, és a főpostamester őrült ötlete olyan tesztelési lehetőséget adott, amelyben előzetes titkolózás nélkül demonstrálhatták a rakéta pontosságát. Csakis azért vállalták fel a feladatot, hogy így széles közönség előtt bizonyítani tudják: kiváló a rakétájuk. A Regulus eredeti feladata az volt, hogy atombombát szállítson, mégpedig ultramodern irányítórendszerének köszönhetően precízen a kívánt célpontra, maximálisan 1000 kilométeres hatótávolsággal. Az az üreg a rakétában, ahová a leveleket berakták, a robbanótöltet helye volt.

Miután a tesztrepülés sikeres volt, és a Regulus pontos, gyors voltáról mindenki meggyőződhetett, a haditengerészetnek semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy további postai célú rakétaindításokhoz asszisztáljon. A szakemberek szerint az efféle postai küldemények költsége olyan elképesztően magas lett volna, hogy semmilyen formában nem érte volna meg az ötletet hosszú távon is folytatni. Ráadásul előnyt se igazán nyújtott volna, hisz az 1950-es években a légipostai küldemények egy nap alatt eljutottak Amerikából Európába.