75 éves a mobiltelefon

Ezeket a korai berendezéseket elsődlegesen cégek számára készítették, és a főútvonalakon, nagyvárosokban építették csak ki az ehhez szükséges infrastruktúrát. 1948-ban az USA-ban mindössze 5000 előfizető volt, és kézi kapcsolással lehetett elérni a kívánt állomásokat. Az AT&T megbízásából a Bell System működtette a szolgáltatást, és először St. Louis városa környezetében vált elérhetővé 1946. június 17-én. Ugyanezen év októberében a Motorola Chicagoban indította be hasonló szolgáltatását a helyi Illinois Bell Telephone Company révén. A szükséges adó és vevőkészülék bőrönd nagyságú volt, a jármű utasterében csak a kézibeszélő (közismert nevén: telefonkagyló) és a ki-be kapcsoló gombot tartalmazó tábla kapott helyet.

A beszélgetést az útvonal legnagyobb részében a hagyományos telefonvonalakon keresztül irányították a célállomás felé, majd végül rádióadóra váltottak, és ez utóbbin érték el az adótorony hatósugarában lévő gépjárművet. A korai időkben meglehetősen csekély volt a rendelkezésre álló kapacitás, vagyis egyszerre csak igen kevesen tudták használni az e célra fenntartott rádiófrekvenciákat. 1948-ra már 100 nagyvárosban és főúton volt elérhető, és hetente mintegy 30 ezer beszélgetést bonyolítottak le ezen a hálózaton keresztül.

Európában Finnország volt az első, 1971-ben, amelyben elérhetővé vált a mobiltelefon-szolgáltatás.

Ahhoz, hogy a mobilszolgáltatás a mai szintre jusson, hatalmas, sok-sok évtizeden át zajló mérnöki fejlesztőmunkára volt szükség, részben katonai forrásokból, és persze nem utolsósorban miniatürizálásra. A tömeges használatot a kezdeti időktől gyökeresen eltérő hálózat kiépítése tette lehetővé.