Kiderült, kik lakták a híres ókori várost

Sok kutató úgy véli, hogy a bronzkor volt az első igazi „nemzetközi” időszak, főleg az időszámítás előtt 1600-1200 közötti periódus, amikor nagy birodalmak alakultak ki a Közel-Keleten.

Egy új tanulmányban Tara Ingman, a Koc Egyetem munkatársa kollégáival egyetlen korabeli regionális központban, a mai Délkelet-Törökország területén fekvő Alalahban mérte fel a népmozgásokat – számol be a Phys.org. Az eredmények alapján az itt eltemetettek többsége Alalahban született, felmenőik pedig a térségből származtak.
Az elmúlt 20 évben a lelőhelynél olyan leletek, köztük építészeti elemek, források és tárgyak kerültek elő, amelyek a régiók közötti élénk kapcsolatokra utalnak. Hogy kiderítsék, ez a „nemzetköziség” a populációban is megmutatkozik-e, az itt feltárt személyek fogzománcán végeztek stroncium- és oxigénizotópos vizsgálatot, emellett genetikai elemzést is végeztek.
Az izotópos analízissel több nem helyit is találtak, a genetikai vizsgálat alapján a legtöbbjük ősei Alalah régiójában vagy a környező térségekben éltek. Stefanie Eisenmann, a Max Planck Történelemtudományi Intézet munkatársa szerint erre két magyarázat van: az érintettek vagy rövid távú bevándorlók, vagy visszatérő bevándorlók voltak, akiknek szülei vagy nagyszülei Alalahból származtak.
Egyedül egy embert, egy nőt találtak, aki távoli, közép-ázsiai génekkel rendelkezett. Igaz, az izotópok alapján ő is a környéken nőtt fel, ami azt sugallja, hogy szülei vándoroltak be a térségbe.
Bár az adatok különböző típusú mozgásokról árulkodnak, úgy tűnik, hogy minden alalahi többé-kevésbé helyi volt. Lehetséges, hogy az igazi „nemzetközi” személyek sírját nem találták még meg, de az is elképzelhető, hogy a korszak népességére a véltnél kevésbé volt jellemző a mobilitás.