A rosette-i kő és az egyiptomi írások misztériuma

A három különböző írásmódot tartalmazó gránit tömbre 1799. július 15-én leltek rá. A kő neve Rashid településből ered, amelyet angolul Rosettának, franciául pedig Rosette-nek neveznek. A város a Nílus partján található, nem messze a Földközi-tengeri torkolatától. A 18. század utolsó éveiben a franciák egy pár évig állomásoztak itt. Napóleon azzal szándékkal foglalta el Egyiptomot, hogy a tenger keleti medencéjének uralmával megállítsa az angolok terjeszkedését, és ezzel is szeretett volna zavart okozni az indiai gyarmatukkal való kapcsolattartásban.
A francia hadsereg tehát a város széli St. Julien erőd megerősítésébe kezdett. Ekkor akadt rá, a régi falba beépített, kőre Pierre-François Bouchard mérnök, a francia hadsereg tisztje.
Az írásos gránit tömb időszámításunk előtti 2. századból, egy templomból származhatott, annak sztéléje, más néven kőtáblája lehetett, amelyet később az erőd építésekor újrahasznosítottak. Eredeti funkciója pedig a királyi dekrétum írásos kinyilvánítása. V. Ptolemaiosz Epiphanész korában a hagyományos eljárás szerint három írásmódban hirdették ki a rendelkezéseket, és minden fontosabb templomban kifüggesztették azokat. (Ez az utasítás olvasható egyébként a Rosette-i kő feliratán is.) Tartalma alapján nem mondható különleges írásos dokumentumnak, de mára szinte mindenki ismeri.

Három írásmód, két nyelv, egy jelentés
Három különböző írásrendszer található rajta, amely két különböző nyelvet rejt. A hieroglifák, és a démotikus írás az egyiptomiak két írásrendszere, az első a papok szent nyelve, a második pedig a köznyelvi. Az ógörög írás pedig annak köszönhető, hogy a Ptolemaida-dinasztiából származó fáraók, Nagy Sándor, macedón uralkodó leszármazottjaiként a hellenisztikus kultúrát terjesztették.

Az egyiptomi írás a nyelvtudósok számára sokáig megfejthetetlen volt, a hieroglifákat képírásnak gondolták. Többek között Thomas Young kísérletezett a megfejtésével, ő elsősorban a démotikus írás dekódolásával foglalkozott. Nagy áttörést jelentett számára, amikor felfedezte, hogy a keretekbe foglalt jelek, az úgynevezett kartusok, egy-egy uralkodó nevét jelentették. Ptolemaiosz nevének írásmódja már korábbi írásokban is megtalálható volt, így sikerült beazonosítania.
Tőle függetlenül 1821-22-ben a francia Jean-François Champollion is elkezdett dolgozni a hieroglifák megfejtésén. Azt feltételezte, hogy a három írás ugyanazt jelenti, amely tovább segített a szöveg dekódolásában. Szintén sikerült fellelnie a szövegben Kleopátra és Ré nevét. Champollion segítségére volt, hogy több ősi keleti nyelv mellett a koptot is ismerte, tanulmányozta. Úgy ahogy a hieroglif és démotikus írás elfelejtődött az évezredek során, ma már ez is csak a kopt ortodox egyház liturgiájának szövegeiben létezik, de őrzi az ősi egyiptomi nyelv egyes elemeit.

Francia-angol csatározás több színtéren
A francia-angol csatározás tehát nemcsak a politikai és hadi színtereken zajlott, hanem folytatódtak tudományos területen is. Nem véletlenül vitt Napóleon hadseregében tudósokat, mérnököket, régészeket Egyiptomba. De miután 1802-ben az angolok legyőzték őt, a helyszínen mindenki magának akarta a régészeti kincseket, így a franciák ragaszkodtak volna az általuk fellelt ókori leletekhez. Pláne, hogy a 19. században nagy kultusza volt a rejtélyes ókori egyiptomi világnak. Végül át kellett adniuk, többek között, a követ is az angoloknak, amely III. György király adományaként a British Museumba került, és ma is ott található. Ezután kezdte el Thomas Young, az angol orvos, vizsgálni az írást. Majd a fentebb említett francia nyelvész is foglalkozott a rosette-i írásjeleivel.

Végül Champollionnak sikerült előállnia a hieroglifákat dekódoló görög ábécével. A több ezer elemből álló írásrendszer az addigi feltételezésekkel ellentétben nemcsak tárgyakat vagy fogalmakat jelölő képírásnak tekinthető, hanem ennél összetettebb szótagoknak, mássalhangzó- és mássalhangzócsoportoknak jelei is megtalálhatóak benne. A francia nyelvzseni megalkotta az egyiptomi nyelvtant és szótárat, ezért őt tekintik az egyiptológia tudományának megalapozójának.