Élelmiszer-feldolgozás az újkőkorban

Çatalhöyük neolitikumi városa a mai Törökországban régészeti leleteit illetően központi helyet foglal el, világörökségi helyszín.

A települést időszámításunk előtt 7100-5700 évvel lakták, s a közel 3 évtizede zajló feltárásai hatalmas tudást adtak már eddig is a mezőgazdálkodás hajnalának életmódjáról. Egy új kutatásban az élelmiszernövények feldolgozása alapján tártak fel új információkat, amelyekről a PLOS One folyóiratban számoltak be.
A lakók a legkorábbi földművesek közé tartoztak, gabonákat termeltek, juhot és kecskét tartottak, emellett azonban még vadásztak is, és a vadon élő növényeket se vetették meg. A sok szempontból átmeneti életmód miatt különösen nagy a város történelmi jelentősége.
A kutatók mikroszkopikus növényi maradványokat vizsgáltak, illetve az egyes eszközökön található kopásnyomokat, élelmiszer-maradványokat. Az eszközökről, edényekről kinyert maradványokat mikroszkópos vizsgálatban nézték át elsőként, így sikerült keményítőnyomokat kimutatni, valamint a növényi sejtekben lévő mikroszkopikus kristályok, az úgynevezett fitolitok vizsgálatára is sor került. A fitolit egyedi jellemzői a növényfajokat, de legalábbis a közeli rokon fajokat jól beazonosítják, így gyakran használják a régészetben is. A vizsgálatok ez esetben megmutatták, milyen növényfajokat dolgoztak fel Çatalhöyük lakói.

Árpa, zab, köles és búza nyomait, s a gabonaszemek mellett a növények szárát, maghéját is kimutatták az eszközökről. Más eszközökön hüvelyesekből származó keményítőket találtak, de rábukkantak diófélék, gumós növények és gyümölcsök maradványaira is. A növények közt számos olyan is volt, amely feldolgozatlanul mérgező, és csak különböző technikákkal lehet a méreganyagoktól megszabadítani, vagyis ehetővé tenni az adott növényt. Ez azt jelenti, hogy Çatalhöyük lakói nemcsak sokszínű étrendet követtek, hanem már ekkor jelentős lehetett a növényekről, azok feldolgozásáról megszerzett tudásuk.
A maradványok közt most először sikerült azonosítani a vadkölest is, ez a növény eddig nem került elő a Çatalhöyükben feltárt leletek közül. A hüvelyesek közül zöldborsó, lencse, csicseriborsó és keserű bükköny magvait azonosították, az utóbbi leginkább takarmánynövényként terjedt el később.

A vad növények adta táplálék ekkor még legalább olyan fontos volt az itt élők számára, mint a maguk termelte növények, s minden valószínűség szerint rendszeresen kiegészítették velük az étrendjüket. A gumós növények felhasználása az év egy rövid szakaszához köthető e növények élettana miatt, így az emberek csak bizonyos időben gyűjthették ezeket, könnyen lehet, hogy közösen, szervezett formában. Gyűjtötték a gyékény, sás, egyes íriszfélék, liliomfélék rizómáját, gumóját, s a termesztett növények maradványai után a harmadik leggyakoribb lelet a káka rizómájának maradványa volt.
Bár a kutatók a Çatalhöyükben talált eszközök közül csak néhányat vizsgáltak meg, ezekből is igen sokféle növényi táplálék nyomait sikerült kimutatni. Kiderült, hogy miként hasznosították a kőkori város lakói a környék növényi forrásait is.