Egy ókori fürdőváros nimfák őrizte gyógyforrásai

A bulgáriai Burgasz területén található a római idők egyik különleges emléke, a Traianus császár uralma alatt épült fürdő, mely a 2. és 4. század között üzemelt.

„A görög mitológiában a gyönyörű és csábító nimfák voltak a források és a természet védői. Ezek a női istenségek testesítették meg szépség, a termékenység, a természet alkotó és tápláló erőit. A nimfák alakjai a természet minden területét átszövik, de kiemelten kötődnek a vizekhez, a forrásokhoz és a folyókhoz, amelyek az élet folytonosságát, illetve a múló időt jelképezik. Az emberek sokáig gyógyító erőt tulajdonítottak az általuk őrzött vizeknek, amelyek fiatalságot és halhatatlanságot biztosítanak. A legenda szerint három ilyen nimfa őrizte a forró vizű gyógyforrásokat az ősi Aquae Calidae városa környékén is” – tudtuk meg a burgaszi Aquae Calidae amfiteátrumban, ahol egy zenés, fényfestéssel tarkított történelem órán vettünk részt.
A három nimfa szentélyét már Krisztus előtt az első évezredben szent helyként tisztelték a trákok, a mai Bulgária területének kihalt, ókori őslakói. Rendkívüli ereje a világ különböző országaiból vonzotta ide az embereket. A római császári uralom alatt Trákia területén számos nyilvános fürdőt hoztak létre, mert a rómaiak váltig hittek az ép testben ép lélek filozófiában. Ezeket a helyeket az alapvető higiéniai és gyógyító célok mellett sportjátékok megtartására is használták, de a látogatók kulturális, politikai és zenei vitákat is folytattak itt.
Traianus római császár (uralkodása: 98–117) egyik legfőbb állami politikai célként fogalmazta meg az utak és a fürdők építését, aki maga is nagy rajongója volt az ásványi forrásoknak. Így játszottak ezek végül fontos szerepet Trákia első autonóm központjainak kiválasztásában. Ekkor épült a három nimfa szentélyének helyén ugyanis Aquae Calidae városa. Később Septimius Severus római császár (uralkodása 193-211) különleges ünnepeket és sportjátékokat szervezett itt a találó „Severa Nymphaea” néven. Az Aquae Calidae-t egy hatodik században élt, gót származású és írásaiban latin nyelvet használó itáliai történetíró is említi.
„Bár a fürdő a gótok támadásai során erősen megrongálódott, a termál források bámulattal töltötték el őket, ezért még jó pár napig itt maradtak és azt mondták, hogy kiélvezik a meleg fürdő hatásait. Hitték, hogy az Aquae Calidae a világ számtalan forró vizes fürdője közül is minden tekintetben kiváló és a leghasznosabb a különféle betegségek kezelésében” – írta Jordanes, akinek két műve maradt az utókorra, a Római Birodalom történetét elbeszélő mű a Romana, illetve a gótokét tárgyaló Getica.
A barbár törzsek támadásai ezután is folytatódtak a Keletrómai Birodalom tartományaiban, ezért I. Iusztinianosz bizánci császár (uralkodása 527–565) hatalmas építkezésekbe kezdett, hogy megvédje a lakosságot. Aquae Calidae városát és az abban található fürdőket védfalakkal vették körbe.

„Úgy tartják, az Aquae Calidae gyógyforrásai kiemelten fontos szerepet játszottak a bolgár állam létrehozásában. Amikor 680. tavaszán IV. Kónsztantinosz bizánci császár döntő csatára készült, végül azzal az ürüggyel vonult vissza, hogy a köszvényét kell kezeltetnie a gyógyvízben. A legenda szerint ez tette lehetővé, hogy az első bolgár uralkodó fia, Aszparuh vezetésével a bolgárok nyugat felé vándorló része átléphesse a Dunát, és a folyótól délre legyőzzék a császár egyik hadseregét. Ezt tekintjük az első dunai bolgár birodalom, a mai Bulgária megalapításának, amelynek fővárosa Pliszka lett” – hangzott el a helyszíni tájékoztatón.
A bolgár állam létrejötte után a meleg vizes források többször kerültek történelmi események központjába: az Aquae Calidae közelében zajlott többek között Bulgária és Bizánc egyik sorsdöntő csatája 708-ban, de fontos szerep jutott neki a negyedik keresztes hadjárat során 1204-ben is, amikor a lovagok betörtek a területére és a „világ legjobb meleg vizes forrásának” nevezték. És bár az évszázadok hódításai rombolással jártak, az oszmán időkben a fürdők új életre keltek: I. Szulejmán oszmán szultán uralma alatt a félig megsemmisült komplexumokat újjáépítették, és maga az uralkodó is szívesen töltötte itt az idejét. Kifejezetten hálásnak bizonyult, amikor az Aquae Calidae forrásai szinte teljesen kigyógyították a régóta kínzó köszvényéből, ezért támogatta az ásványi források teljes területét. Ez alapozta meg végül a környező települések gazdasági fejlődését. Maga a szultán is építtetett fürdőt a helyszínen, a keleti kultúrára jellemző márvánnyal és kerámiával
Jelenleg az Aquae Calidae turisztikai helyszínként szolgál, ahol megtekinthető a felújított Szulejmán fürdő is. Utóbbiban a látogatók egy lenyűgöző, háromdimenziós film segítségével ismerhetik meg a hely történetét. Bulgária ehhez hasonló nimfa-szentélyének további maradványai Kasaskovo falu közelében, Haskovo régióban találhatók.
Írta: Jeki Gabriella