Mi volt a tollundi ember utolsó vacsorája?

A tollundi ember teste egy dán tőzeglápban mumufikálódott állapotban őrződött meg, s most az emésztőrendszerének tartalmát vizsgálták meg.

A tollundi emberre 1950-ben bukkantak rá, és eleinte egy nemrég elkövetett gyilkosság áldozatának hitték a férfit, annyira jó állapotban voltak a maradványai. Azonban a kormeghatározások kiderítették, hogy 2400 éve pihent a mocsárban. A tollundi ember azonban valóban erőszakos halált halt, felakasztották, és már a korabeli vizsgálatok során kiderült, hogy valamiféle kását evett a halála előtt.
Most dán kutatók újra megvizsgálták a maradványokat, és pontosabb képet kaptak arról, hogy mit fogyasztott el utoljára az illető, az eredményeiket az Antiquity folyóirat közölte.
A vizsgálatokból kiderült, hogy az ismeretlen okból meggyilkolt és a tőzegmocsárba temetett férfi legnagyobb részben árpából készült kását evett, ezen kívül némi lenmagot és vadon élő növényekből származó magvakat, pl. keserűfű magjait mutatták ki az eledeléből, valamint egy kevés halat is találtak az emésztőrendszerében. A kásában algamaradványok is voltak, így feltehetően a közeli tó vizét használták a főzéséhet. A vacsoráját kerámiaedényben főzték, és kissé oda is égett, mielőtt a férfi megkapta volna. A kutatók megjegyezték, hogy a kása olyan jó állapotban őrződött meg, hogy akár receptet is lehetne írni a lelet alapján.
Azonban nemcsak élelmet, hanem bélférgek petéit is megtalálták, ezeket vagy nem rendesen átfőtt hústól, vagy fertőzött víztől kaphatta el.
A kutatók úgy vélik, a tollundi férfi valamiféle rituális áldozat lehetett, de az se kizárt, hogy rajtakapták valamiféle nemkívánatos tevékenységen, s emiatt akasztották fel.
A kutatás jelentősége abban rejlik, hogy e módon, vagyis a tőzeglápokban mumifikálódott tetemek vizsgálatával meg lehet állapítani, mit is ettek a korabeli emberek, olyan nyomok is előkerülhetnek így, amelyek egyéb módon nem őrződtek meg.