Tito legendás kék vonata

Belgrádban egy külvárosi pályaudvaron bukkantam rá egy letűnt korszak különös relikviájára, Joszip Broz Tito egykori kék vonatára.

A jugoszláv elnök nagyon szeretett vonton utazni és 1959-ben megépíttette a saját vonatát, melyet haláláig, 1980-ig igen gyakran használt. A legendás kék vonat nemcsak arra szolgált, hogy ezzel közlekedjen az országban, de számos külföldi államfőt is fogadott itt. Megfordult a vonaton Erzsébet királynőtől Yasser Arafatig az 1960-as évek több fontos politikai személyisége. Az egyedileg kialakított vasúti kocsik a szocialista stílust ötvözik olyan klasszikus elemekkel, mint a mahagónifa vagy mozaik falborítások.
De hogy lehet ezt megtalálni? A Topcider vasútállomásra érdemes kimenni és itt lehet megvásárolni a jegyet 300 dínárért. Miután a kezemben volt a kézzel akkurátusan megírt cetli, kérdően néztem a pénztárosra, hogy de hol a vonat. Busz! – felelte ő. Csóváltam a fejem, hogy de nekem vonat kell, mire ő határozottan válaszolt: busz! Hiába próbálkoztam fordítóprogrammal a mobilomon, nem jutottunk előre és ezt a felelgetést az örökkévalóságig folytattuk volna, ha nem jön arra végre egy utas, aki tudott angolul. Tőle tudtam meg, hogy a vonat nem itt van a pályaudvaron, hanem a 3-as busszal kell még utazni körülbelül egy kilométert. Sikeresen megtaláltam a depót, ahol előbb egy csaholó kutya, majd egy álmos őr fogadott. Mutogattam a jegyem, az őr bólintott és egy irodából elővarázsolta a kulcsot. Végre felléphettem a vonatra, ahol azt őrt leszámítva egyedül voltam, és bármeddig kedvemre fotózhattam. Az őr ugyan nem beszél angolul, de segítőkész és szívesen kattint a látogatókról fotókat. És van miről – bármit meg lehet fogni, bárhova le lehet ülni!
A vonatot kifogástalan állapotban tartja a lelkes vasúti csapat. Nem mindig rostokol a depóban, időnként szerveznek vele utakat, sőt, az igazi fanatikusok akár ki is bérelhetik – bár ezekre az utakra egyre ritkábban kerül sor. 2013-ban többször is járt a vonat Belgrád és a montenegrói Bar között, de 2014-ben az áradások megrongálták ezt a vonalat, és a kék vonatot bérlő cég többé nem folytatta ezt a tevékenységet. A szerelvény 2-15 jelzésű kocsijában van a konferenciaterem, a 2-20 az étterem és a bár, a 2-16 szolgált Tito privát lakhelyéül (hálószobák és fürdőszoba, valamint egy kis társalgó), a 2-13 pedig a személyzetnek adott helyet.
Van ám magyar vonatkozása is a történetnek! A vonatot az első években MÁV 424-es gőzmozdony húzta, melyből hármat vásároltak, az egyik jelenleg Belgrádban van kiállítva.
Írta: Kisgyörgy Éva – travellina.hu