National Geographic sikere a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton

2021-ben a NatGeo magazin hazai kiadásának rovata is elismerésben részesült. A pályázat legjobb munkáit rendhagyó módon szabadtéri kiállításon láthatja a közönség.

Nagy öröm érte a National Geographic magyarországi szerkesztőségét, amikor megtudtuk, hogy a hazai kiadás egyik saját készítésű rovata Molnár István-díjat kapott.

Molnár István-díj a legjobb képhasználatért
Kolléganőnk, Kovács Judit, a National Geographic Magyarország magazin művészeti vezetője és Simsay Csongor, korábbi művészeti vezető, a Magasabb szempontból című, a National Geographic magyar kiadásának 12 egymást követő számában megjelent sorozat tördeléséért nyerte el a díjat.
Ebben a rovatban, 2020-ban havonta jelentek meg Radisics Milan fotográfus különleges, magasból készített képei, melyek bolygónk rohamosan változó, ember formálta arcát mutatták meg.
A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából rendezett kiállítást szabadtérre költöztették a szervezők. A 2020-as év legjobb, legérdekesebb sajtófotóit a Hősök teréről indítva, az Olof Palme sétány elejére telepített új installáción nézhetik meg az érdeklődők 2021. augusztus 15-ig.