Pogány bálvány került elő egy mocsárból
A szakértők szerint a fából faragott szobor nagyjából 1600 éves.
Egy 1600 éves, fából készített pogány bálványt találtak az írországi Roscommon megye egyik mocsarában – számol be az Irish Examiner. A lelet Gortnacrannagh közelében, az ősi Rathcroghan lelőhelyétől mintegy 6 kilométerre került elő.
A vaskori szobrot egy tölgy hasított törzséből alakították ki. A bálvány teteje egy kis emberi fejet formál, testét több vízszintes bevágás díszíti. Eddig egy tucat hasonló tárgyat találtak Írországban, de a több mint 2,5 méter magas gortnacrannagh-i bálvány a legnagyobb.
A leletet az Archaeological Management Solution csapata tárta fel egy útépítést megelőző ásatás során. Dr. Eve Campbell, a szervezet igazgatója szerint a szobrot csupán száz évvel azelőtt faragták, hogy Szent Patrik megérkezett Írországba.
Mint mondta, a bálvány valószínűleg egy pogány istent ábrázol. „Őseink a vizes élőhelyekre misztikus helyekként tekintettek, ahol kapcsolatba léphettek isteneikkel és a másvilággal” – tette hozzá. Campbell szerint a környéken állati csontokat és egy rituális tőrt is felfedeztek, ez arra utal, hogy a területen állatáldozatokat mutattak be, a szertartásokban pedig a szobornak is szerepe lehetett.
Észak-Európa mocsaraiban az évek során számos fából készült bálványra bukkantak. Az ilyen környezet alkalmas a fa konzerválására. Mivel gyakran alsó részüket is megfaragták, feltételezhető, hogy általában állítva helyezték ki őket, hogy megjelöljenek bizonyos fontos helyszíneket.
A gortnacrannaghi bálványt jelenleg a University College Dublin őrzi, az egyetem a fa helyreállításán dolgozik. Ha a munka befejeződött, a szobrot az Ír Nemzeti Múzeumban fogják kiállítani. A lelet másolata Roscommon megye központjába, Tulskba kerül majd.