Kétezer éves virágcsokor került elő

Teotihuacan korabeli lakói virágáldozatokat is bemutattak isteneiknek.

Régészek egy csoportja mintegy kétezer éves, Teotihuacan lakói által elhelyezett virágcsokrokat talált Mexikóváros híres romvárosában – számol be a Live Science. A helyiek a máglyák farakása alá virágokat tettek, majd áldozatként meggyújtották, de a növények meglepően jó állapotban maradtak meg.
A leleteket egy, a Tollaskígyó (Ketzalkóatl) templomához tartozó piramis alatt húzódó alagútban fedezték fel. Sergio Gómez-Chávez, a Mexikói Antropológiai és Történeti Intézet munkatársa szerint a csokrok 18 méterrel a felszín alatt kerültek elő. A helyszínen edényeket, illetve Tlalok, az eső és a termékenység istennőjének szobrát is megtalálták.
A virágokat valószínűleg egy, a termékenységhez köthető rítushoz használták. A kutatók bíznak benne, hogy a maradványok további elemzésével meghatározhatják a konkrét fajokat is, ami segíthet a szertartás alaposabb megismerésében.
Gómez-Chávez szerint a csokrok változó méretűek, akad olyan, amelyben 40 virág van, de azonosítottak 60 szálasat is. A csapat egy nagy máglya nyomaira is bukkant, úgy tűnik, a korabeliek a csokrokat előbb a földre tették, majd betakarták fával, végül pedig meggyújtották.
Az érintett alagutat 2003-ban fedezték fel, a helyszínen rengeteg lelet került elő az évek során. A kutatók még mindig nem tudják, hogy a város lakói miért hozták létre a járatot, ahogy azt sem, hogy mire használták.