Gyermekek hozhatták létre a legkorábbi ismert műalkotásokat
A jégkori tenyér- és lábnyomok kreatív viselkedésről árulkodnak.
Egy friss tanulmányban David Csang, a Kantoni Egyetem munkatársa és kollégái azt írják, a legkorábbi ismert művészeti alkotásokat fedezhették fel a Tibeti-fennsíkon – számol be a Cornell Egyetem oldala. A tenyér- és lábnyomok 169-226 ezer évesek, és gyermekek hozhatták létre őket.
Thomas Urban, a Cornell Egyetem művészettudományi szakembere szerint a lenyomatokat nem véletlenül helyezték el, és valamiféle kreatív, tágabb értelemben vett művészi tevékenységről árulkodhatnak. A kutató az utóbbi években sokat vizsgálta az új-mexikói White Sands Nemzeti Park emberi és állati nyomait, hogy jobban megértse elődjeink viselkedését.
A tibeti maradványokat egy hegyfoknál találták meg 2018-ban, Csueszang közelében. Az öt kéz- és lábnyomot egy meleg vizű forrás által lerakott mészkőben hagyták. Urban szerint a felület nagyon csúszós lehetett, nem valószínű, hogy valaki csak úgy járkált rajta.
Bár a régészek viszonylag sok ősi lábnyomot ismernek, a tenyérlenyomatok már jóval ritkábbak. A csapat arra gyanakszik, hogy a tibeti leletek a primitív művészet legkorábbi bizonyítékai. Hasonló nyomokat eddig Indonéziában, Spanyolországban és Franciaországban találtak, ezek 45-30 ezer évesek.
A szakértők uránizotópok segítségével datálták a maradványokat. A kutatók azt feltételezik, hogy a lábnyomok egy hétéves, a tenyérnyomok pedig egy tizenkét éves gyermeké lehetnek. Azt nem tudni, hogy a gyermekek milyen embercsoporthoz tartoztak, de nem kizárható, hogy gyenyiszovaiak voltak.