A túl kapzsi ipar okozhatta az ókori város bukását

Az egykori karthágói fennhatóságú Zita városa a pun háborúk után római fennhatóság alá került, a fejlődés azonban elhozta a város hanyatlását.

Karthágó az ókori Mediterráneum egyik legismertebb városállama, amely évszázadokon át virágzott, fontos kereskedelmi hatalom volt, és kolóniákat alapított szerte a régióban. Karthágóval egy időben Róma is egyre erősödött, a két korabeli nagyhatalom között pedig konfliktusok robbantak ki – ezek voltak a pun háborúk.
A folyamat végül a karthágói állam pusztulásához és területei megszállásához vezetett. Bár a neopun korszak népességének meg kellett barátkoznia a római szokásokkal és szabályokkal, bizonyos kulturális sajátosságait megtarthatta. A stratégiai toleranciának köszönhetően a birodalom komoly hasznot húzott a helyi mesteremberekből és erőforrásokból.
Az időszakra a környezet kizsákmányolása és az ipari túltermelés volt jellemző. Egy új tanulmányban Brett Kaufman, az Illinois-i Egyetem munkatársa és kollégái azt írják, a folyamat is hozzájárulhatott Zita (Zyan) városának hanyatlásához, majd elnéptelenedéséhez – számol be a Phys.org.
A szakértők a város területének két helyszínén gyűjtött adatokat kulturális-ökológiai szempontok alapján elemezték. A lelőhely maradványai, így az olvasztókemencék és fémműves műhelyek segíthetnek megérteni, hogy miként zajlott a karthágói-római hatalmi átmenet. A város gazdasága a karthágói időkben még mezőgazdaságon alapult, így például olívatermelésből tartották el magukat a helyiek. Később gyors iparosodás következett, amelyet a gyorsan emelkedő jólét is követett, ám hamar eljött az összeomlás is.
A fémművességhez szükséges tüzelőanyagként az olajfákat használtak a helyiek. A kutatók a településen található olívamagok mennyiségét vizsgálták, hogy kiderítsék, vajon a fémművesség és az olívatermelés közt milyen kapcsolat állt fenn. Kiderült, hogy ahogyan nőtt a fémművesség, úgy csökkent az olívatermelés, s ebből a szakemberek arra következtettek, hogy Zita gazdasága idővel fenntarthatatlanná válhatott. A kutatók úgy vélik, hogy utóbb a helyiek alternatív nyersanyagokra álltak át, az összeomlás azonban elkerülhetetlenné vált. A zitai agyagtöredékek arról árulkodnak, hogy időszámítás szerint 200 körül kezdték el elhagyni a települést.