Értékes, lopott műtárgyat ad vissza Amerika Iraknak
A 3500 éves táblán a híres akkád költemény, a Gilgames-eposz egy része olvasható.
Egy 1,7 millió dollár (mintegy 518 millió forint) értékű kőtáblát ad vissza az Egyesült Államok Iraknak – számol be a Live Science. A műkincset a Hobby Lobby amerikai vállalattól foglalták le, a céget tulajdonló család saját alapítású, bibliai tematikájú múzeuma számára szerezte be a leletet.
A táblán a Gilgames-eposz egy részlete olvasható. A tárgyat egy iraki múzeumból lopták el 1990 augusztusában, az öbölháború alatt. Az UNESCO szerint a lelet 2007-ben, csalás révén került az amerikai piacra. A Hobby Lobby 2014-ben vásárolta meg, hogy kiállítsák a milliárdos tulajdonos, Steve Green washingtoni múzeumában. A vállalat egyébként más illegálisan tartott tárgyakat is beszerzett.
Az Igazságügyi Minisztérium 2019-ben foglalta le a táblát, 2021 júliusában pedig bejelentették, hogy elkobozzák azt, mivel törvénytelenül jutott be az országba. Múlt héten kiderült, hogy a műtárgyat további 17 ezer lelettel együtt vissza fogják juttatni Irakba, az ünnepélyes átadást a Smithsonian Intézetben tartják majd.
Az utóbbi évek háborúi nagyban kedveztek a műkincsek megsemmisítésének, illetve illegális kereskedelmének. Az elmúlt időszakban az Iszlám Állam okozott felfoghatatlan károkat Szíriában, de az öbölháborúnak is súlyos következményei voltak.