Ősi gyilkosságra derítettek fényt
Úgy tűnik, nem egy fosztogatóé az a holttest, amelyet egy kínai sír közelében találtak.
2010 környékén egy fiatal férfi csontvázára bukkantak egy ősi, észak-kínai sír közelében. A nyughely nagyjából 700 évvel azelőtt épült, hogy a 25 éves férfi meghalt volna. A szakértők eleinte arra gyanakodtak, hogy az érintett egy sírrabló volt, aki tette közben vesztette életét. Egy új vizsgálat alapján azonban az elhunyt gyilkosság áldozata lehetett, holttestét pedig halála után egy olyan aknában rejtették el, amelyet korábban fosztogatók használtak – számol be a Live Science.
A kutatók szénizotópos elemzéssel állapították meg, hogy a férfi a 7. században élt, a helyi sír pedig nagyjából 2 ezer éves. Testén több olyan sérülést is kimutattak, amelyek vágásoktól származhatnak. Úgy tűnik, hogy az érintettet meggyilkolták, a támadásban pedig többen is részt vehettek. Zining Zou, a Csilini Egyetem régésze és kollégái tanulmányukban azt írják, a maradványoktól nem messze egy kard, a lehetséges gyilkos eszköz is előkerült.
Az ősi temetőt 2002-ben, egy építkezés során fedezték fel. 2009-2011 között átfogó feltárást folytattak a helyszínen, az ásatás során találták meg a fosztogatók aknáját, benne pedig a csontvázat.
A 2 ezer éves sírban egy férfit, egy nőt és egy fiatalt, talán egy családot temettek el. A kutatók szerint az érintettek valószínűleg tehetősek voltak, a sírmellékek többségét azonban az évszázadok során ellopták.
Nem példátlan, hogy egy feltáráson rablás közben elhunyt fosztogatókra bukkanjanak, a szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a most bemutatott férfi nem volt rabló. Az aknában felhalmozódott üledék alapján az elhunyt jóval a sír kifosztása után került a helyszínre.