Elveszett civilizációkat kutatnak a sivatagban
A lihjániták meghatározó ókori nép voltak a mai Szaúd-Arábia területén, történetükről ugyanakkor meglehetősen keveset tudni.
Francia és szaúd-arábiai régészek egy csoportja az arab ország északnyugati részén, al-Ula sivatagos, hegyvidéki régiójában folytat feltárást – számol be az Al Jazeera. A térségben terült el egykor Lihján és Dadán királysága.
Al-Ula közkedvelt turisztikai célpont, a régió leginkább Madáin Szálih miatt ismert. A várost az ókori nabateusok vájták a sziklába – ugyanezen csoport hozta létre a híres jordániai Petrát. A szakértők a közelmúltban öt közeli helyszínt kezdek el vizsgálni, melyek a lihjánitákhoz köthetőek.
Lihján királysága az időszámítás előtti 7. században jött létre, és az időszámítás előtti 1. századik létezett. A civilizáció és a korábbi, az Ószövetségben is említett Dedan fontos szerepet töltöttek be a térség életében, ennek ellenére rengeteg a kérdés történetükkel kapcsolatban.
Abdulrahman al-Szohaibani, a misszió társvezetője szerint céljuk, hogy megfejtsék ezen civilizációk rejtélyeit. A projekttel remélhetőleg többet kideríthetnek majd a korabeliek vallásáról, életéről és gazdaságáról. Jerome Rohmer, a Francia Tudományos Kutatóközpont munkatársa kiemelte, a korábbi feltárások során főként a fő szentélyterületre koncentráltak, ezúttal azonban átfogóbb ásatást akarnak folytatni.