Feltérképezték a Mongol Birodalom fővárosát
Karakorum egy hatalmas jurtatáborból fejlődött a korszak egyik legfontosabb városává.
Szakértők egy csoportja geofizikai módszerekkel vizsgálta a Mongol Birodalom fővárosát, Karakorumot – számol be a Heritage Daily. A jurtatelepülést Dzsingisz kán alapította, amikor 1218-1220 között a Hvárezmi Birodalom elleni hadjárat során összevonta csapatait. Fia, Ögödej kán idején Karakorum valódi várossá fejlődött, később pedig a Mongol Birodalom központjává, a selyemút egyik legmeghatározóbb településévé vált.
Jan Bemmann, a Bonni Egyetem régésze és kollégái a romváros útjait, kerületeit és belső struktúráit elemezték. Az 52 napon át tartó vizsgálattal a felszín topográfiáját és a föld alatti mágneses mezőket figyelték meg. Az információkat a korábban gyűjtött adatokkal kombinálták, így tudták felmérni a belső szerkezetet, a városfalakon túli területeket, valamint a lakosság társadalmi szerveződését.
A csapat a falakat is vizsgálta, és sikerült a forrásokból ismert négy kapuból hármat megtalálni. Az eredményekről beszámoló tanulmány alapján a falakon túl, a környező utak mentén a város helyenként 3 kilométer hosszan is elterült, tehát jóval távolabb ért, mint eddig gondolták.
Végezetül az is kiderült, hogy a központi területen a véltnél sűrűbbek a lerakódások, ami azt jelzi, hogy ezek a helyszínek voltak a leghosszabb ideig lakottak. Meglepő módon azonban Karakorum falakon belüli részének mintegy 40 százaléka üres volt.