Több mint ezer őskori tárgy került elő egy folyó mentén
A három napon át tartó keresésbe a profik mellé amatőrök is becsatlakoztak.
Több mint 1200, többnyire a középső kőkorszak, azaz a mezolitikum idejére datálható kőeszközt fedeztek fel egy kelet-skóciai folyó, a Dee mentén, a Deeside nevű régióban – számol be a BBC. A leleteket profi régészek és amatőrök gyűjtötték be 2021 márciusában, mindössze három nap alatt. A tárgyakat olyan emberek használták, akik 10-6 ezer éve lakták a régiót.
A Mesolithic Deeside nevű régészeti csoport abban bízik, hogy a kovakövek révén még többet kideríthetnek a Milton of Crathes nevű lelőhely történetéről. A márciusi eredményekre alapozva a szervezet november közepére egy hosszabb feltárást is tervez.
Milton of Crathes-nél korábban is találtak kőeszközöket. A szakértők szerint a tárgyak egy részét a bőr megmunkálásához, a többit pedig a hús feldolgozásához használhatták.
Sheila Duthie, a Mesolithic Deeside társtitkára 20 éve fedezte fel az első leleteket, akkor még nem gondolta, hogy egy ilyen nagy projekthez fog hozzájárulni. A program révén a kutatók egyre jobban megérthetik a térség korai történetét. Az idei márciusi vizsgálat egyik legizgalmasabb lelete egy buzogányfej típusú eszköz, amely az újkőkorból, vagyis a neolitikumból származik.