Szkíta isteneket ábrázoló tálat találtak

Az ezüstből készült tárgy egy korabeli sírból került elő.

Az Orosz Tudományos Akadémia régészei egy szkíta isteneket és griffeket ábrázoló tálra bukkantak a délnyugat-oroszországi Devica közelében – számol be az AFP. A Don középső régiójában eddig nem találtak olyan tárgyat, amelyen a szkíta isteneket örökítették meg.
Valerij Guljaev, az expedíció vezetője szerint a felfedezés segíthet jobban megérteni a népcsoport hitvilágát. A tálon például bizonyos számú istent egyszerre jelenítettek meg, isteneket ábrázoló lelet pedig még nem került elő ennyire északkeletre a nagy szkíta központoktól – az eredménykeről a PhysOrg weboldal is beszámolt.
A Devica-5 jelű temetkezési helyszínt 2000-ben fedezték fel, a lelőhely egy folyóparton fekszik, és 19 sírt tartalmaz. A Devica-5 területén a sírrablók és a régóta tartó állandó mezőgazdasági munka súlyos károkat okozott a maradványokban, ennek ellenére a 2010 óta folyó feltárások során több izgalmas lelet is előkerült. 2019-ben például az egyik nyughelyben egy idős nő és egy harcosnő maradványait azonosították.
A 2021-es szezon során egy, az időszámítás előtti 4. századból származó sírt tanulmányoztak, amely egy 40-49 éves férfi számára készült. A nyughely különlegessége, hogy a fosztogatók érkezése előtt részben beomlott, így a kincsek egy része fennmaradt. A szakértők különböző tárgyakra, köztük fegyverekre és bronztálakra bukkantak, a legizgalmasabb felfedezés azonban a 34,7 centiméter hosszú és 7,5 centiméter széles ezüsttál. A komplex lelet középső részén Argimpasza termékenység-istennőt jelenítették meg griffekkel, oldalsó elemein pedig különböző teremtmények és figurák láthatóak.