Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit
La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.
Szakértők egy csoportja az állatról emberre terjedő betegség, a zoonózis egyik legkorábbi példájára bukkanhatott – számol be az Independent. A kutatók egy neandervölgyi csontjait elemezték, a maradványokat 1908-ban találták meg a franciaországi La Chapelle-aux-Saints-nél. A egyedre az öreg férfiként szoktak hivatkozni.
Martin Haeusler, a Zürichi Egyetem munkatársa és kollégái szerint ez az egyik legkorábban feltárt, szinte teljes korai emberi csontváz, és egyben az egyik legtöbbet tanulmányozott. Korábbi vizsgálatok felfedték, hogy a férfi a 60-as életéveiben halt meg, kb. 50 ezer éve, és krónikus ízületi gyulladásban szenvedett.
A szakértők szerint ugyanakkor nem minden elváltozásra ad magyarázatot az ízületek elhasználódása. Haeuslerék októberben megjelent tanulmányukban azt írják, a gyulladás egy részéért a brucellózis bakteriális fertőzés lehetett felelős. A betegség akkor alakul ki, amikor az emberek közvetlen érintkezésbe lépnek a fertőzött szarvasmarhákkal.
A kutatók a férfi hátgerincét elemezve brucellózisra utaló nyomokat mutattak ki. Úgy vélik, hogy a homininák evolúciójában ez a legkorábbi egyértelmű bizonyíték a zoonózisra.
A ma is gyakori betegség változatos tüneteket okoz, kísérheti például láz, fejfájás, gyengeség és izzadás, de a fertőzés az ízületeket és a szívet is elérheti. A betegség napjainkban antibiotikummal kezelhető. A szakértők szerint az idős neandervölgyi a nyers hús feldolgozásával vagy elfogyasztása útján fertőződhetett meg a baktériummal.
Hazánk teljes kérődző háziállat-állománya brucellózis-mentes, a betegség utolsó esetét 1985-ben találták.