Viking kardra bukkantak egy skóciai szigeten
A fegyver az Orkney-re érkező első norvég telepeseké lehetett.
2015-ben egy ritka és viszonylag jó állapotú leletre, egy viking kardra bukkantak az Orkney-szigetekhez tartozó Papa Westray egyik partján – számol be a BBC. A tárgy előzetes elemzése a közelmúltban zárult le, a szakértők arra jutottak, hogy a fegyver a 9. századból származik.
Bár a kard igen rozsdás, röntgenvizsgálattal így is sikerült kimutatni, hogy a markolat finoman díszített. A fegyveren méhsejtszerű minta lehetett, ez azonban szabad szemmel már nem vehető ki. A kard mellett annak hüvelye is előkerült.
Az AOC Archaeology régészei a lelet védelme érdekében a fegyvert a környező talajjal együtt emelték ki, majd szállították laboratóriumba. A tárgy annyira törékeny, hogy alsó részét még nem is tudták megnézni. A szakértők arra számítanak, hogy az elkövetkező hónapokban még többet kideríthetnek a kardról.
A Papa Westray-i Maybacknél zajló ásatásokon izgalmas leletekre bukkantak, többek között egy hajósír lehetséges maradványait is megtalálták. Ennek közelében egy második nyughelyet is feltártak, a fegyver ebben a sírban volt. A kutatók arra gyanakodnak, hogy a tárgyak Orkney első norvég telepeseitől származnak.