Szülésznő, aki a csodának részese nap mint nap

Pár évvel ezelőtt az alapítvánnyal 21 napot töltött Afrikában, a kezdetekről, a mindennapi küzdelmekről, és afrikai tapasztalatiról mesél.

A gimnáziumban magyar és történelem szakos osztályba jártál, mégis szülésznő szakra jelentkeztél a Debreceni Egyetemen. Minek hatására történt ez az éles váltás?

Mindig elég jó tanuló voltam, és bár a gimnáziumban még színésznek készültem, hamar kiderült, hogy nem sok tehetségem van a színpadhoz. Ellenben biológia tanárom egy hatalmas tudású, motiváló pedagógus volt, gyakorlatilag miatta szerettem meg a biológiát, de 18 évesen még nem igazán tudtam, mi szeretnék lenni, így az ő javaslatára jelöltem meg a Debreceni Egyetem szülésznő szakát. És milyen jól tettem! A diplomám megszerzése után az önképzés útját jártam, ultrahang diagnosztika világa elvarázsolt, szonográfus végzettséget szereztem Győrben. Jelenleg úgynevezett 4D-5D ultrahangokat végzek, amire mai napig rácsodálkozom, hogy milyen rohamosan fejlődik a technika. Mielőtt megszületik a várva várt gyermek már szinte tűpontosan le tudjuk képezni az arcoskáját, nagyon megható ahogy a párok elérzékenyülnek, meglepődnek, szóval imádom ezt a munkámat is.  Most aktívan még mindig tanulok, az ELTE perinatalis szaktanácsadó szakán vagyok végzős hallgató, ahol a sok évnyi medicinális tudásomat a pszichológiával ki tudom egészíteni.

Young Midwife Leader továbbképzésen Dániában, ahol 34 ország szülésznői találkoztak

Forrás: Bihary Enikő

A Young Midwife Leader továbbképzésen te is részt vettél Dániában 2016-ban, egy évvel később pedig már Torontóban, a Nemzetközi Szülésznők Szövetsége világkonferencián a magyar szülésznők helyzetéről tarthattál előadást. Hogyan látod, mennyire más az itthoni szülésznők helyzete a nyugati országokéhoz képest?

2016-ban, amikor elnyertem ezt a pályázatot harminckét, lelkes, a világ különböző pontjairól érkező fiatal szülésznővel volt szerencsém tanulni. Európából négyen voltunk, Magyarország mellett Málta, Koszovó és Bulgária képviseltette magát. Úgy utaztam Dániába, hogy mindent tudok a szülészetről, ám amikor hazajöttem, rájöttem, hogy szinte semmit nem tapasztaltam még. Hatalmas élmény volt, úgy érzem, ott és akkor nyílt ki számomra a világ. Az itthoni szülésznők helyzete nem csak a nyugati országokétól rosszabb, hiszen a világ szinte minden táján hatalmas tisztelet övezi ennek a hivatásnak a képviselőt, mind morális mind anyagi értelemben. Legtöbb helyen önállóan dolgozhatnak,  élettani szüléshez egyáltalán nincs szükség orvosra. A nyugati országokban a várandósok gondozását is szülésznők végzik, az orvos feladata, hogy gyógyítson, az ő szakértelme a patológiai szülésekhez szükséges. Dániában például külön szárny van a kórházon belül a szülésznőknek, ahol egyáltalán nincs orvos, nyilván ha szükséges és akár a várandós gondozás során, akár a vajúdás vagy a szülés haladása eltér az élettanitól, azonnal közbelép az elérhető közelségben lévő orvos.
Hazánkban is vannak ez irányú kezdeményezések, talán a jövőben, ha a fizetések és a megbecsülés is európaibb lesz, akkor ez a fajta szülészeti modell Magyarországon is teret fog nyerni.
Jelenleg sajnos minden instabil a szülészetben, de egy a biztos, akik maradtak a rendszerben, ők elhivatottak.

Milyen volt az első szülés, amit végigkísértél?  

Nagyon gyors, sohasem fogom elfelejteni. Amint a mentor szülésznő lefektette az anyát az ágyra a vajúdás után, a kisbaba koponyája már domborított is, éppen hogy volt időm kesztyűt húzni. Bár egy perc alatt történt a szülés, annyira katartikus élmény volt, hogy az ellátás után 30 percig csak bámultam magam elé. Akkor értettem meg, mekkora csodának is voltam a részese.

2018-ban 21 napot töltöttél Afrikában, városi és vidéki kórházakat látogattatok meg, mindeközben az egészségügyi szakemberekkel is találkoztatok. Milyen apropóból utaztatok, hol voltatok, mik voltak az első benyomások?

2018-ban a Mindent a Nőkért Alapítvány szülészetspecifikus és környezettudatos kutatásokat végzett Tanzániában, Zanzibáron és a Seychelle-szigeteken. Hárman vágtunk bele ennek a projektnek a megvalósításába, Finna Tímea szülésznőtársam, barátnőm és Dr. Finna Péter az alapítvány megálmodója.
Óriási vállalásnak ígérkezett, nagyon nehéz volt a projekt megvalósítása, hiszen sok előkészületet, szervezést igényelt. A terepmunkához felvettük a kapcsolatot a helyi szülésznő szervezetekkel, illetve egészségügyi minisztériumokkal, kórházi vezetőkkel. El kell mondanom, mindenki nagyon készséges és kedves volt velünk.

Az utazás során az egyik legmegdöbbentőbb dolog, amivel szembesülni kellett, hogy Tanzániában még a legnagyobb kórházakban sem volt alapvető egy terhesség során, hogy a magzatot ultrahanggal vizsgálják. Így sajnos megannyi fejlődési rendellenességgel születnek a babák. Az egészségügyi intézmények minden részlegébe beengedtek minket, nem egyszer olyanokat láttunk, amit itthon már csak régi tankönyvek hasábjain találhatunk meg. De hozzáteszem, azoknak a kórházaknak a műszerparkja, ahol jártunk, elégséges volt, mindenütt rend, csend és tisztaság uralkodott.

A Seychelle-szigeteken a legális abortusz csak élet veszélyeztetése esetén lehetséges, a nők számára fel sem merül, hogy nem természetes módon szeretnének szülni, hanem inkább császármetszést kérnek. Annyira fontos a szülésznő szerepe ebben a kultúrában, a nők annyira megbíznak bennük és a saját testükben, hogy itt minden leendő anya természetes módon akar szülni.
Evidens számukra az aranyóra, a „skin to skin contact “ vagyis a baba mama testi kontaktusa. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetnek a szoptatás támogatására is, amelynek népszerűsítése az európai országokban sajnos csökkenő tendenciát mutat. Azzal együtt, hogy folyamatosan képzik őket, még mindig kevés az igazán jól képzett szülésznő akik nem tudnak mindenhol ott lenni. Nagyon magas a perinatalis és anyai halálozás ami több összetevős, ellátási nehézségek, pénz és eszköz és személyi feltételek hiánya. Ottjártunkkor egy segítő csapattal találkoztunk akik Kanadából érkeztek Tanzaniába és rengeteg pénzt és időt áldoznak a szülésznők képzésére.

A Seychelle-szigetekről a legtöbb embernek a luxusnyaralás jut az eszébe. Azzal már vajmi keveset foglalkoznak a pihenni vágyók, hogy mekkora szakadék alakult ki az orvosturizmust igénybe vevők és a helyi lakosok egészségügyi ellátása között. Ki tartja fenn a csillogó magánkórházakat, egyáltalán hogyan zajlik a szigeten az egészségügyi ellátás?

Ahogy a helyiektől megtudtuk, a kormány nagyon kevés pénzt szentel az egészségügyi ellátásra. A legnagyobb kórházat, például a Victoria Hospitalt, részben a török állam finanszírozta. Megfigyeltük azt is, hogy az arab sejkek milyen komplexumokat építettek ki, amelyekben világszínvonalú magánrendelői ellátást biztosítanak, viszont ezt a helyi lakosok nem tudják megfizetni. Ezek a szolgáltatások egyértelműen a külföldiek illetve turisták számára vannak fenntartva, és itt nem helyi, hanem európai orvosok dolgoznak.

Mindent a Nőkért Alapítvány munkatársai szülészetspecifikus és környezettudatos kutatásokat végeztek az afrikai térségben.

Forrás: Bihary Enikő

Milyen nehézségekkel küzdenek az afrikai nők, illetve mi az,  amit mi, nyugati emberek példaként átvehetnénk tőlük?  

Még itthon felvettük a kapcsolatot a Tanzániai Szülésznők Egyesületének vezető szülésznőjével, Feddy Mwangával, aki elvitt minket az ország legnagyobb városának, Dar es Salaam, több kórházába és más vidéki kórházakba is. Neki köszönhetően átfogó képet kaptunk a tanzániai egészségügyről, a nők helyzetéről, a szülésznők munkájáról.

A nők társadalmi szerepe Afrika 54 országában jelentősen eltér. A tanzániai területen például országon belül is jelentős különbségek vannak a szokásokban, az oktatás szintjétől, a helyszíntől (város/vidék), a vallástól és családi háttértől függően.

Ahogy Feddy mondta, egy családban  átlagosan öt gyermek születik, de nem ritka a 8-10 gyermek sem. Az anyai halandóság rendkívül magas, a 15–49 éves nők 18 százaléka életét veszti szülés közben, aminek oka sokszor a jól képzett szülésznő hiánya.

Oktatással azonban nagyon sokat lehetne javítani ezen a statisztikán, mert a szülésznők a szülés előtti, közbeni és a szülés utáni ellátást egyaránt biztosítják, beleértve az újszülött gondozását is. Orvosi beavatkozás csak komplikáció esetén történik. A szülésznői szolgáltatásokat igénybe vevő nők alapvetően nem igényelnek orvosi ellátást a szülészeti rendszerben. Ez összhangban van az Egészségügyi Világszervezet elveivel és más kutatási eredményekkel is, melyek szerint egy jól képzett és megfelelően támogatott szülésznő az életmentő ellátás 87 százalékát képes biztosítani. Szóval a szülésznők megbecsülése kimagasló ezeken a területeken. Ezt egy kicsit irigyeltem, persze a szó jó értelmében.

Mi volt a legmeghatározóbb élményed Afrikában? Szakmailag és emberileg hogyan változtatott meg ez az út?

Zanzibáron a mély szegénységet látni elmondhatatlanul torokszorító volt, de a legmeghatározóbb élményem Tanzánia egyik vidéki nagyobb kórházában történt látogatásomhoz kötődik. Sok helyen bementünk a szülőszobába, de itt a gyermekágyas intenzív részlegre is beengedtek minket. Ahogy beléptünk, azonnal észrevettem, hogy három asszony feküdt az ágyakon, kettő gyakorlatilag kómában, míg a harmadik, akit a legszélső ágyon helyeztek el, egy zsákszerű anyagba volt beletekerve. Már halott volt. Mindhárman földbe gyökerezett lábbal álltunk, és tompán hallgattuk a szülészorvos beszámolóit az asszonyokról.
Borzalmas volt, amilyen könnyedséggel beszélt arról, hogy az anyai halálozás mennyire gyakori, már-már természetes ezen a vidéken. Magyarországon ezt el sem tudjuk képzelni!
A két szerencsétlen nő, akik még életben voltak, olyan szülészeti kórkép miatt feküdtek ott, ami nálunk lehetetlen, hogy ne kerüljön felismerésre, Tanzániában pedig anyai életet is követel. A vezető halál ok ugyanis az országban a szülés utáni vérzés. Akkor és ott átértékeltem minden, addigi, világról alkotott képemet, és hálát adtam, hogy én olyan helyen dolgozhatok, ahol anyai halállal a szakmám kezdete óta nem találkoztam. Ez annak köszönhető egyrészről, hogy hazánkban az orvos és egészségügyi szakdolgozó képzés világszínvonalú, rendelkezünk megfelelő infrastruktúrával, és eszközparkkal, laboratoriummal és megfelelő számú ellátást végző dolgozóval, akik tapasztaltak.

Mi motivál a hivatásodban?  

Sajnos a hivatásom gyakorlása a szülészet átalakítása miatt igazán nehéz lett. Már itthon is megszűnt a megkért szülés intézménye, így azokat a nőket nem ismerem, akik aznap adnak életet gyermeküknek, amikor én vagyok szolgálatban, hiszen nem én kísértem végig a terhességüket. Az elején engem ez nagyon megviselt, de azóta majdnem eltelt egy év, és alkalmazkodtam. Most is vannak szép, felemelő szülések, nehezebb helyzetek. Számomra a legörömtelibb ha egy nő úgy hozhatja világra a babáját, ahogyan neki kényelmes, nincs beavatkozás csak anya, a babája és az apa támogatása. De doppingol az is, amikor egy súlyos vérzést csapatmunkával meg tudunk szüntetni, és nincs szükség műtéti megoldásra. Ez az év rámutatott mennyire fontos dolog csapatjátékosnak lenni. Most a legnehezebb a szülésznőhiány. Iszonyú sokat dolgozunk, nagyon kevesen vagyunk, és ennek az igazi vesztesei a kismamák. Mert egy szép világban egy szülő nő mellett egy szülésznő áll és kíséri a vajúdás természetes folyamatát. Jelenleg sajnos ez az irányelv elképzelhetetlen. Egy szülésznő akár 4-5 vajúdót is kísérhet egyszerre, mert országosan kevesen vagyunk. Ilyen körülmények között a kompetenciáinknak megfelelően még megközelítőleg sem tudunk dolgozni.

Ha jól tudom, a te életed is egy különleges szakaszába lépett, nem régen volt az esküvőd. Hogyan változtatja ez meg a jövőbeli terveidet?

Magánjellegű elsődleges tervem, hogy magam is életet adhassak, a szakmai pedig az, hogy minden rendelkezésre álló eszközt és tudást abba fektessek, hogy a gyermekem generációjának ne kelljen falakba ütköznie, olyan környezetben, olyan segítőkkel haladjanak a szülővé válás útján, ahogyan azt ők szeretnék és ahogy a legbiztonságosabb. Szeretném, hogy a szakmánk valóban elnyerje a neki kijáró elismerést minden téren, ahogy ez már több országban megtörtént. A jelenlegi  rendszerben az lenne az ideális, ha jól definiált szabályok szerint hatékonyan tudnának működni orvosok és szülésznők. Ezzel könnyítenének az egészségügyön is és a kismama is egy intimebb környezetben készülhetne a baba születésére. Ehhez az kell hogy az ellátásban résztvevők mind motiváltak legyenek, és minden szempontból biztonságos keretek között dolgozhassanak.