Minden idők legősibb családfáját rekonstruálták

Egy olyan őskori sír maradványait vizsgálták, amelyben öt generáció tagjait temették el.

Egy új tanulmányban Chris Fowler, a Newcastle-i Egyetem archeológusa és kollégái egy közel 6 ezer éves nyughely csontjait vizsgálták – számol be a Live Science. Az angliai sírban 35 embert temettek el, ebből 27-en rokonsági kapcsolatban álltak.
A genetikai elemzés alapján a maradványok egy férfitól és négy nőtől származtak, ami azt sugallja, hogy az újkőkori elitre a poligámia volt jellemző. Iñigo Olalde, a Baszkföldi Egyetem genetikusa szerint ez a legősibb családfa, amelyet valaha rekonstruáltak. A szakértő hozzátette, az elkövetkező hónapokban további történelem előtti családokat is megvizsgálhatnak.
A nyughelyet az 1980-as években tárták fel a nyugat-angliai Cheltenham és Gloucester közelében, a sírban összesen 35 személy csontjaira bukkantak. Néhány éve egy kutatócsoportnak sikerült genetikai anyagot kinyernie a maradványokból. Olalde és kollégái a mintákat elemezve hamar megállapították, hogy az elhunytak között komplex kapcsolatok álltak fenn. A 35 személyből 27-nél tudták feltárni a rokoni szálakat.
Úgy tűnik, a sírban a férfiakat apjuk vagy fivérük mellé temették. A nyughelyhez két L alakú kamra is tartozott, itt a holttestek elhelyezkedését az határozta meg, hogy az elhunyt melyik első generációs nőtől származott, ami arra utal, hogy a nők is közösségük megbecsült tagjai voltak. A sírban négy férfit is azonosítottak, akik csak anyai ágon kapcsolódtak a családhoz – lehetséges, hogy ők anyjuk korábbi kapcsolatából származtak, de befogadták őket.