Margit, Piroska2022. január 18., kedd
Kultúra

Középkori kertre bukkantak

2022.01.01.NG
National Geographic Magyarország

A régészek egy egykori keresztény királyság fővárosát vizsgálták Szudánban.

Forrás: M. Kurcz

A szudáni Kartúm külvárosához tartozik Szoba, az egykori Alódiai Királyság fővárosa. A keresztény állam az 5-6. és a 13-14. század között működött, leletanyaga pedig egészen kivételes.

A Dr. Mariusz Drzewiecki, a Varsói Egyetem Mediterráneumi Régészeti Központjának munkatársa által vezetett csoport december közepéig dolgozott a Szobánál zajló feltárásokon – számol be az intézet oldala. A csapat két helyszínen folytatott ásatást, az egyiknél egy egykori, nagyobb épület konyhája és tárolója fekszik. Itt a kutatók falakat, igencsak díszes edényeket, lámpásokat és egyéb leleteket találtak, a szakértők szerint az építmény egy tűzvész után néptelenedett el.

Három lámpás
Forrás: University of Warsaw

A másik ároknál egy középkori kertre bukkantak, ez az első ilyen típusú felfedezés Szoba területén. A kerthez egy összetett öntözőrendszer tartozott, a környékről a csapat botanikai mintákat is begyűjtött. E minták alapján igyekeznek majd meghatározni, hogy milyen növényeket termeszthettek, tarthattak az egykori kertben.

A szakértők a régészeti vizsgálat mellett néprajzi és antropológiai kutatást is folytattak. A környék modern lakói rengeteg történetet ismernek a romokról, Szoba megóvásának szempontjából pedig elengedhetetlen, hogy a kutatók és a helyi közösség jó kapcsolatot ápoljanak egymással, mivel a most is feltárás alatt álló, és hasonló régészeti jelentőségű üres területek a terjeszkedő modern kori városlakók számára áhított építkezési lehetőséget jelentenek. A kutatók, akik kis téli szünet után hamarosan folytatják a munkálatokat, ennek ellensúlyozására egy múzeum lehetőségét is felvetették.

Hozzászólások

Sebhelyesarcú, a chicagói gengszter

Sebhelyesarcú, a chicagói gengszter

1899. január 17-én született az 1920-30-as évek egyik legnagyobb bűnözője, maffiafőnöke.

Kelta aranyra bukkant egy amatőr régész

Kelta aranyra bukkant egy amatőr régész

Korábban nem fedeztek fel hasonló leleteket Brandenburg területén.

Ősi hallucinogénre utaló nyomokat találtak

Ősi hallucinogénre utaló nyomokat találtak

Úgy tűnik, a korabeli elit alkoholt és egy hallucinogén növényt is felhasznált hatalma bebiztosításához.

A véltnél korábban alakulhatott ki fajunk

A véltnél korábban alakulhatott ki fajunk

Szakértők egy csoportja egy ősi kitörés révén datált korai emberi maradványokat.

Ősi úthálózatot találtak a sivatagban

Ősi úthálózatot találtak a sivatagban

Az oázisokat összekötő ösvények mellett rengeteg sír fekszik.

National Geographic 2022. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket