Óskandináv rúnafeliratokat találtak
Az egyik szöveget egy fába, a másikat pedig egy csontba vésték.
A Norvég Örökségkutató Intézet (NIKU) csapata egy héten belül két tárgyat fedezett fel Oslóban, amelyeken óskandináv rúnák láthatóak – számol be a Heritage Daily. A régészek a város középkori parkjában, az úgynevezett Middelalderparkenben folytattak ásatást.
Az egyik lelet egy vésett csont, a másik pedig egy olyan fadarab, amelyre az óskandináv mellett latin betűk is kerültek. Kristel Zilmer, az Oslói Egyetem rúnákra és ikonográfiára szakosodott munkatársa szerint utóbbi, töredékes tárgyon a manus Domine (az Úr keze), illetve a Bryngjerd női név olvasható. A latin szöveg talán egy ima volt.
A nyitóképünkön látható csont egy nagy testű háziasított állattól, egy szarvasmarhától vagy egy lótól származik. Egyik oldalán 13 rúna vehető ki egyértelműen, míg a másikon egy homályosabb betű látható. A leleten talán egy személy neve vagy beceneve van megörökítve. A leletek kora egyelőre nem ismert, a hasonló tárgyak az 1100-1350 közti időszakból szoktak előkerülni.
Zilmer szerint minden egyes rúnafelirat megtalálása sokat elárul a korabeliek életéről. A mostani két tárgy már önmagában megmutatja a korszak sokszínűségét.