Júlia, Rita, Emil2022. május 22., vasárnap
Kultúra

Megkezdte küldetését a világ első atom-tengeralattjárója

2022.01.21.Jeki Gabriella
National Geographic Magyarország

1954. január 21-én indították útjára a Nautilust.

A USS Nautilus egyik próbaútján.
Forrás: Keystone/Getty Images

 

A USS Nautilus (SSN-571) a világ első üzemképes nukleáris meghajtású tengeralattjárója volt. Szintén Nautilusnak hívták a tengeralattjárót Jules Verne klasszikus, 1870-ben megjelent tudományos-fantasztikus regényében, a Nemo kapitányban.

A Nautilust az amerikai haditengerészet kapitánya, Hyman G. Rickover irányítása alatt építették; a briliáns, lengyel származású mérnök 1946-ban csatlakozott az Egyesült Államok atomprogramjához, akit szakmai körökben ma az „az atomtengerészet atyjaként” emlegetnek. Amikor 1947-ben a haditengerészet nukleáris meghajtási programjának vezetésével bízták meg, azonnal megkezdte a munkát egy atom-tengeralattjáró kifejlesztésére. És bár sokan fanatikusnak tartották, Rickovernek évekkel a tervezett időpont előtt sikerült kifejlesztenie és leszállítania a világ első atom-tengeralattjáróját – írja a History.com online portál.

Harry S. Truman elnök jelenlétében 1952. június 14-én kezdték el a Nautilus gyártását. Alig két év múlva, 1954. január 21-én Mamie Eisenhower, az Egyesült Államok First Lady-je keresztelte el: a hagyományokhoz híven eltört egy üveg pezsgőt a hajó orrán, majd a tengeralattjárót a Connecticut állambeli Grotonban engedték a Connecticut állambeli Temzébe. A Nautilust 1954. szeptember 30-án helyezték üzembe, de csak 1955. január 17-én reggel futott ki először atom-tengeralattjáróként.

A Nautilus jóval nagyobb volt, mint az azt megelőző dízel-elektromos tengeralattjárók: közel 100 méteresre és mintegy 3180 tonnásra tervezték, ami 13 400 lóerős teljesítményt biztosított. Szinte korlátlan ideig képes volt a víz alatt maradni, mert az atommotorjának a nagyon kis mennyiségű nukleáris üzemanyag mellett nem volt szüksége levegőre. Az uránüzemű atomreaktor gőzt termelt, amely a meghajtó turbinákat hajtotta, így a Nautilus akár 43 kilométeres óránkénti sebességgel tudott a víz alatt haladni.

Jelentés az Északi-sarkról 1958. augusztus 3-án
Forrás: Wikipedia

 

Szolgálatának első éveiben a USS Nautilus kiválóan működött, majd 1958 augusztusában a világon elsőként haladt át az Északi-sark jege alatt. Az utazást beharangozó beszédben Eisenhower elnök megemlítette, hogy tervei szerint egy napon rakománnyal teli nukleáris-tengeralattjárók fogják a szállítást végezni. A küldetés a „Napfény hadművelet” nevet kapta. A Nautilus végül összesen 96 órát töltött a sarkvidéki jégtakaró alatt, rendkívül nehéz navigációs körülmények között.

A Nautilust negyed évszázadnyi szolgálat és több mint 800 ezer kilométer megtétele után, 1980. március 3-án szerelték le. Két év múlva, 1982-ben nemzeti történelmi nemzeti örökségnek minősítették, 1985-ben múzeummá alakították. A világ első nukleáris tengeralattjáróját ma múzeumi hajóként őrzik a Connecticut állambeli Grotonban található Submarine Force Library and Museumban.

Hozzászólások

A norvég történelem egyik legjelentősebb ütközete

A norvég történelem egyik legjelentősebb ütközete

A csatában a pogányok győztek, ám később a vesztes királyt szentté avatták.

Ezek voltak a tojásrakó emlősök első bizonyítékai

Ezek voltak a tojásrakó emlősök első bizonyítékai

Az 1800-as évek második felében gyűjtött kacsacsőrű emlős és hangyászsün maradványok a Cambridge-i Egyetem Zoológiai Múzeumában őrződtek meg.

A 2022-es Év Múzeuma

A 2022-es Év Múzeuma

Május 21-én szombaton a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett Múzeumok Majálisán adták át Az Év Múzeuma 2022 díjait a Múzeumkertben.

Lopott ókori kincsekre bukkantak egy kereskedő házában

Lopott ókori kincsekre bukkantak egy kereskedő házában

A hatóságok gyakran fognak el fosztogatókat és kereskedőket Izraelben, de a most megtalált zsákmány így is nagynak számít.

Ősi, föld alatti várost találtak Törökországban

Ősi, föld alatti várost találtak Törökországban

A szakértők arra gyanakodnak, hogy a rejtett városban keresztények húzták meg magukat.

National Geographic 2022. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket