Betemetett kincseket fenyeget a klímaváltozás
Az Egyesült Királyság területének mintegy 10 százalékát lápok borítják, a tőzeg pedig különleges régészeti értékkel bír.
Az Egyesült Királyság tőzeglápjaiból az évek során megannyi felbecsülhetetlen értékű lelet került elő. A szakértők most attól tartanak, hogy az éghajlati átalakulás miatt kiszáradó talaj veszélybe sodorhatja a különleges maradványokat – számol be a BBC. A becslések alapján több mint 22 ezer lelőhely lehet veszélyben.
A tőzeg nagyon kevés oxigént tartalmaz, az egyedi környezetben pedig még a szerves anyagok, így a fa és a bőr is képes konzerválódni. A lápokban a leletek több ezer éven át megőrződhetnek, amennyiben viszont a tőzeg kiszárad, az oxigén beléphet a rendszerbe, és roncsolhatja a maradványokat. Az érintett területek feltárása igen költséges és időigényes lenne, mire befejeznék a munkát, a leletek nagy valószínűséggel már súlyosan károsodnának. A szomorú folyamat sok helyen már elkezdődött.
A Hadrianus fala mellett található Magna egy római erődítmény. A fal építésének 1900. évfordulóját a héten ünneplik, a rendezvényt azonban beárnyékolja Magna helyzete. Dr. Andrew Birley, a lelőhely vezető régésze szerint az erőd környékén a talaj az elmúlt egy évtizedben néhol 2 méterrel süllyedt meg, ahogy száradni kezdett a tőzeg.
Eddig csak a helyszín egy kis részét sikerült feltárni, de így is megállapítható, hogy lenyűgöző állapotban konzerválódtak itt a rómaiak által 300-400 éven át használt mindennapi tárgyak. Most úgy tűnik, hogy a különleges időkapszula komoly veszélyben van, a szakértők pedig igyekeznek folyamatosan monitorozni a helyzet alakulását, emellett pedig ásatásokat is terveznek.
A kutatók úgy gondolják, hogy a tőzeglápok elvesztése beláthatatlan régészeti következményekkel járna. Éppen ezért sokkal komolyabb erőfeszítésekre lenne szükség megóvásuk érdekében.