Géza fejedelem, aki véget vetett a magyarok kalandozásainak

Miután I. (Nagy) Ottó 955-ben Augsburgnál döntő csapást mért a magyarokra, a kalandozások lezárultak. Mindez viszont válaszút elé állította akkori vezetőinket. A magyaroknak a hadjáratok, vándorlások folytatása, vagy a szomszédokkal való békés viszony kialakítása között kellett választania. A pogány öröklési rend szerint a fejedelmi székbe 972-ben kerülő Géza az utóbbi utat jelölte ki. Árpád dédunokájának ehhez először azonban meg kellett törnie a törzsfők hatalmát. És bár a belső harcok gyakran véres eseményekkel jártak, a fejedelem a békés megoldásra is talált lehetőséget, amikor feleségül vette Saroltot (ez erdélyi Gyula lányát), amivel sikeresen megszerezte az egyik legnagyobb terület urának a támogatását. Később ebből a frigyből született Szent István (pogány nevén Vajk), államalapító királyunk.

„A nyugatra orientálódó ország fővárosául Géza nagyfejedelem Esztergomot választotta, ahová erős várat építtetett. Györffy György az ország fővárosáról így írt: „Feltehetően a várhegy legmagasabb pontján állította fel Géza püspöke az „Úr keresztjét”, jelezve vele, hogy immár nem bálványokat, hanem Krisztust, azaz a Kereszt urat illeti a legmagasabb tisztelet. … Géza az esztergomi székhelyet metsző észak-déli útról kiindulva hódoltatta, szövetségesei támogatásával, a nyugati és keleti országrészeket” – írja dr. Bóra Ferenc a Sarolt – Géza fejedelem – István király a történelemtudomány tükrében című tanulmányában.

Géza fejedelem békés kapcsolatok kialakítására törekedett a környező országokkal. A fentiekből is jól látszik, hogy ehhez a kereszténységet, mint kapcsolódási pontot választotta. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a magyarság azonnal felvette az új hitet; az erőszakos és véreskezű hitterjesztés ellenére a fejedelem maga sem követte a keresztény vallást. Fiát, Vajkot azonban már egyértelműen keresztény szellemben neveltette.

„Géza fejedelemről a legendák alapján megállapítható, hogy keresztény uralkodó volt, aki a keresztény papokat, a katolikus hitre áttérteket részesítette előnyben. A pogány életmódot nehezen tudta elhagyni, de minden intézkedésével a kereszténység Kárpát-medencei meggyökeresedésén fáradozott. A keresztény állam kialakításában azonban – krónikákból nem ismert – ellenzőivel (ellenségeivel) kellett leszámolnia, mely egyrészt belső fegyveres harcot jelentett, másrészt a keresztény értékek elfogadtatását és a pogány szokások elhagyását. Ellenfeleivel könyörtelenül elbánt, hiszen átszervezte „fegyveres kíséretét”, modernizálta a fegyvereket és a hadviselést. Megteremtette a diplomáciai kapcsolatot a szomszéd kereszténnyé vált országokkal. Beszüntette a kalandozásokat, a szomszéd népek állandó fenyegetését, s biztonságossá tette a magyar törzsek életét. Ehhez „hatalomra”, kemény szankcionálásra, ahogyan a legenda írja, „hatalmaskodó bánásmódra” volt szüksége. Legalább ilyen intézkedéseket követelt meg a szokások lerombolása, a pogány hitvilágból származó babonák megszüntetése. Bármilyen kérlelhetetlen intézkedéseket hozott, sem ő, sem utódai nem tudták az ősi hiedelmeket és hagyományokat felszámolni” – idézi fel a fejedelem nehézségeit és intézkedéseit a tanulmány.

Géza fejedelem halála előtt szakított a pogány öröklési renddel, az úgynevezett szeniorátus elvével. Így amikor 997. február 1-jén elhunyt, a hatalmat nem a fejedelmi nemzetség legidősebb férfitagja, hanem a keresztény királyságokban szokásos elsőszülöttségi öröklés intézményi elvét követve az uralkodó elsőszülött fia, István örökölte.