A magyar király, aki Európa egyik legműveltebb uralkodója volt

1070 körül született I. Géza Árpád-házi magyar király fiaként, apját még gyermekként veszítette el, nagybátyja, László király papnak szánta, az 1090-es évek elején püspökké is szentelték, és valószínűleg a bihari püspökséget kapta meg. Ebben a tisztségében azonban nem töltött sok időt, Lengyelországba menekült, ennek egyik oka lehetett, hogy nem értett egyet László király külpolitikájával. A beteg uralkodó azonban hazahívta és Álmos helyett Kálmánnak ajánlott a trónt. Az új király 1095. július 29-én a trónra lépett nagybátyja, I. (Szent) László halála után. Annyit azonban már mindenki sejthetett, hogy tudományos műveltsége révén ki fog tűnni korának fejedelmei közül. Ezt a nézetet erősítette meg II. Orbán pápának, a római egyház törvényes császárellenes fejének a levele is, amit a „magyarok nagyságos királyához” intézett.

„Nem csekély örömmel vigadunk, hallatára annak, hogy a mindenható isten rendelkezéséből nagyságod jutott a magyar trónra”, így kezdi Orbán levelét. „Mert tisztelendő fiunk, Odilo szent-egyedi apát elmondta nekünk, hogy fenséged nemcsak a világi ügyekben kiváló jelességű, hanem az egyházi írásokban is jártas, és a mi a bírói hatalomhoz leginkább illik, a szent kánonokban is kitűnő tudományú. Azért úgy kell, igen kedves fiam Krisztusban, hogy elődjeidnél, kik azon birodalom uralkodásában megelőztek, jobban gondoskodjál a magad és a reád bízott népek üdvéről. Mert a hatalmasok, mint a szentírás kijelenti, hatalmas kínzásokat fognak szenvedni, és a kinek több jutott, attól többet is követelnek. Lobogtasd hát, ó király, a katholikus hitnek dicső zászlaját, mely birodalmad világi lobogóját is győzelemre és dicsőségre segíti!” – mutatja Kálmán megítélését a pápa levele, aki illetékes forrásból tudta az új magyar király kitűnő világi tulajdonait és tudományos képzettségét, amit Szilágyi Sándor idéz A magyarok története című könyvében.

A hatalomra kerülő Kálmán király érzékelte, hogy a magyar társadalom fejlődésében lényeges változások következtek be Szent István uralkodása óta: a tulajdonviszonyok lassan rendeződtek és az uralkodó igyekezett alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Új törvényeket hozott, növelte az adókat és vámokat, miközben megszüntette az egyház feleslegesnek ítélt jövedelemforrásait. Némileg enyhítette elődei korábbi, igen szigorú rendelkezéseit: a tolvajlás esetén például a legsúlyosabb büntetés már „csak” a megvakítás volt. Beváltotta II. Orbán pápa hozzá fűzött reményeit is: hívő keresztényként fogadta 1096 nyarán az I. keresztes hadjárat előőrseit. Megvédte azonban az országot, amikor azok rabolni és fosztogatni kezdtek, ezért seregével egyszerűen kiverte őket az országból.

A király folytatta László adriai politikáját, így 1097-ben elfoglalta Horvátországot, hamarosan pedig már Dalmáciába szervezett hadjáratot, Bizánccal és Velencével szemben. És bár 1102-ben horvát királlyá koronáztatta magát és Közép-Dalmácia elfoglalása után felvette a „Dalmácia és Horvátország király címet is, további terveit félbe kellett szakítania Álmos herceg lázadása miatt, aki szövetségeseivel 1104-ben megtámadta Magyarországot. Kálmán azonban nem csak a zendülést verte le, hanem a következő években tovább lázadókat is: 1115-ben megvakíttatta Álmost és fiát, Bélát, hogy ezzel tegye lehetetlenné a trónigényüket. Uralkodása során intenzív külpolitikát folytatott: többek között beavatkozott a lengyel belviszályba, számos csatát vívott Szvatopluk cseh fejedelem ellen, és visszaverte V. Henrik német király támadását.

„Én Kálmán, Magyarország, Horvátország és Dalmáczia királya, a szent keresztre esküszöm, hogy veletek, hű traui polgáraim, szilárd békét tartok. Sem nekem, sem fiamnak, sem utódaimnak adófizetői ne legyetek. Püspöknek és birónak azt fogom rendelni, kit a papság és a nép annak megválasztanak. Megengedem, hogy egészen régi törvényetek szerint éljetek. Hanem abból a kikötővámból, melyet az idegenek fizetnek, kétharmad a királyt illeti, egyharmad a város biráját, a tized pedig a püspököt. Nem engedem, hogy várostokban akár magyar, akár idegen lakjék, ha magatok nem engeditek. Ha pedig koronázás végett vagy a birodalom ügyeiben hozzátok jövök, senkit sem szállásoltatok erőszakkal polgár házába, hacsak szívesen nem fogadjátok. Ha pedig uralmam valakinek igen súlyosnak látszik, és el akar költözni, szabadon mehet nejével, gyermekeivel, családjával és mindennel, mi az övé, hová neki tetszik” – áll abban az oklevélben, amelyet a király Trau városa részére állított ki 1108. május 25-én

Könyves Kálmán uralkodása idején a központi hatalom megerősödött, miközben a feudális társadalmi viszonyok kiteljesedtek. A kiváló politikus és hadvezér 1116. február 3-án hunyt el Székesfehérváron, feltehetően krónikus fülgyulladásban. A sors fintora, hogy bár a trónon fia, II. István követte, ám  trónörökös hiányában az ő halála után a Kálmán által uralkodásra alkalmatlanná tett Vak Béla fejére került a magyar korona.