Miről mesélnek a könyvek?

2022.02.06.Sarusi István

National Geographic Magyarország

A laikusoknak olyan történetekről, amelyek egytől-egyig lelkünkben elevenednek meg, viszont a szakembereknek egykori tulajdonosaikról, letűnt időkről, olykor pedig saját hányattatott sorsukról is. A Magyar Kultúra Napján, január 22-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtárának és Levéltárának nem csupán olvasótermeibe juthattunk el, hanem restaurátor-műhelyébe is.

Rédey-Keresztény Júlia, a Gyűjteményszervezési Osztály régi könyvek könyvtárosa egy asztalhoz vezet, melyen a könyvtár különleges kiadványai sorakoznak.

Elsőként a könyvtár egyik legrégebbi dokumentumába nyerhetünk betekintést, Szent Béda Venerabilis (672–735) angol származású kolostori tudós St. Cuthbert (634–687) angol püspökről írt verses életrajzába, mely valamikor a 8–9. század körül, Sankt Gallenben (Svájcban) keletkezhetett. „Korát az írás típusából és a szöveg alapján lehet megállapítani” – tájékoztat a szakértő, majd jelzi, hogy ugyanennek a kódexnek egy másik töredéke az Országos Széchényi Könyvtárban is fellelhető. Mindkét fragmentum egy-egy könyv kötéséből került elő: az OSZK töredéke egy innsbrucki (osztrák) nyomtatványból, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban őrzött darab pedig egy rómaiból. Az Egyetemi Könyvtár nyomtatványába írt tulajdonosbejegyzés alapján valószínűleg a 17. századi Pozsonyban kerültek a kódex egyes darabjai a nyomtatványok kötésébe, amelyeket vagy a tábla, vagy a gerinc megerősítésére használtak fel. „Az előttünk fekvő töredék a tábla és a gerinc megerősítését szolgálta egyszerre” – mutat rá Júlia a hajtásokra, melyek alapján erre a megállapításra juthatunk.

Ezt követően Cicero (Marcus Tullius Cicero, Kr. e. 106–Kr. e. 43) római író, filozófus és politikus családi leveleinek gyűjteménye kerül bemutatásra, mely a legrégebb óta áll a könyvtár tulajdonában. „Valószínűleg 1586 és 1590 között került hozzánk, és szinte biztosak lehetünk afelől, hogy használták. Erről árulkodnak az aláhúzások és a széljegyzetek is” – jegyzi meg a régi könyvek ismerője.

Bár e 15. századi mű még ősnyomtatványnak számít, ekkortájt alig többen fértek hozzá, mint a legelső példányokhoz, így a kézzel írott jegyzetek tovább növelik az értékét. Lapjai nem az idő múlása és a használat, hanem sokkal inkább a restaurálási folyamatok következtében hullámosodtak fel.

Júlia személyes kedvencével folytatjuk a sort, mely sokkal nagyobb jelentőségű, ugyanis a pünkösd előestéjén készült nyomtatvány Hess András nyomdájából került ki, amelyet az első Magyarországon nyomtatott könyv nyomdájaként tartunk számon. Erről tanúskodik a kolofon, azaz a könyvek végén található szövegrész. Másfelől Júlia egy újabb adomával is szolgál a kötet sorsáról: „Még a 19. század végén került hozzánk ez a könyv, amikor az OSZK a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtáraként működött. Az 1870-es években az egyetemi könyvtárpalota alapjainak ásásakor, ahol most állunk, szobrok kerültek elő, melyekért cserébe felajánlották, hogy nekünk adják ezt a példányt. Később egy külföldi aukción ugyanebből a nyomtatványból egy teljesen érintetlen darabot is beszerzett az OSZK. Noha az Egyetemi Könyvtár kötete elég elhasználtnak tűnik, mégis értékesebb, mert a benne lévő pecsétek alapján e példány sohasem hagyta el a Magyar Királyság területét.”

Majd a könyvtár állományában levő, egyik legritkább munkát vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, „amelyből az egész világon mintegy száz példányt ismerünk” – egészít ki a könyvtáros. Petrus Apianus (1495–1552) 16. századi német tudós csillagászati művének érdekessége, hogy mozgatható tárcsákat rejt. Közülük egy olyan csillagtérképet emel ki Júlia, melynek segítségével – a Hold állásából – ki lehet számolni a húsvét időpontját.

A legparányibb darab egy antológia – irodalmi szöveg és versgyűjtemény –, amely a Dózsa és Szeged címet viseli, Derkovits Gyula (1894-1934) festőművész és grafikus Dózsa-metszeteivel illusztrálva.

Végül pedig, érthető okokból külön asztalon kapott helyet a legterebélyesebb könyv. Ez szintén egy 19. századi metszetgyűjtemény, „melynek már a fellapozása sem kis feladat” – árulja el a könyvtáros, majd áttér a konkrétumokra. „Egy francia építész-grafikus isztambuli látogatása idején születtek a rajzok, amelyeket Párizsba való hazatérte után nyomtatott ki a szerzőjük.” Tájképektől a roppant részletgazdag palotabelsőkig megannyi hangulatképre csodálkozhatott nem csupán a kor, hanem a ma embere is egyaránt.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár állománya 1877-ben különleges értékekkel gyarapodott. Az orosz–török háború előestéjén a magyar egyetemi ifjúság törökbarát tüntetést szervezett és díszkardot küldött ajándékul a nagyvezírnek. A gesztusra válaszként II. Abdülhamid török szultán 35 olyan díszesen miniált kódexet, köztük Mátyás király 14 corvináját adományozta az Egyetemi Könyvtárnak, melyeket valószínűleg még II. Szulejmán csapatai koboztak el hadizsákmányként Budáról, a királyi könyvtárból.

Amint a régészeti leletek – és általában a műtárgyak – esetében, a könyvek restaurálása során is az a cél, hogy megőrizzük és helyreállítsuk készítéskori állapotukat. A helyreállításnál fontos szempont, hogy különüljenek el egymástól az eredeti és az újraalkotott részletek. „Talán egyedüli kivételt ez alól a festmények jelenthetnek, melyek restaurálásakor az összhatás a lényeg. Ha elválna a két felület, azzal romlana a képek élvezhetősége” – tudjuk meg Szalaváry Miklós könyvrestaurátortól. Restaurálás során, ha nem az eredeti felülettel megegyező anyagot használnak, a pótlásnak kizárólag jól bevált, kipróbált anyagot lehet használni. Esetünkben ez a papír hiányzó részeinek újraöntésével történik. Bár tudjuk, a középkorban rongyból készült a papír, és csak később fából. Miklós tapasztalata alapján: „rongyból való rostot ma már aligha lehet beszerezni, ezért fából származó cellulózrosttal helyettesítjük azt”. Mindemellett elengedhetetlen a folyamatok visszafordíthatósága, mert ha esetleg évtizedekkel később egy jobb, hitelesebb eljárást fedeznek fel, károsodás nélkül újra helyre lehet állítani a tárgyat. Negatív példaként Miklós az ’50-es évek savtartalmú papírjaival történő „restaurálását” említi. Évtizedek múltán ugyanis a sav az eredeti dokumentumba is „átvándorol”, és tovább roncsolja oldalait. E tény ismeretében nyer jelentőséget a fentebb már említett, régi-új részletek határainak láttatása is.

„Napjainkban leginkább abban nyilvánul meg a helyreállítás korszerűsége, hogy különböző anyagvizsgálatokkal akár a tinta, akár a festék összetételére fény derülhet” – avat be módszereibe Szalaváry Miklós.

A dokumentáció részeit képezik a fotók, az állapotleírás és egy alapkutatás arról, mennyire ritka az adott példány, hol lelhető fel még belőle. Emellett Miklós részletesen kidolgozza a helyreállítás során használt vegyszerek és vizsgálati módszerek sorrendjét is. „Általában, ha egy könyv kémiailag károsodott, mondjuk penészedett, akkor mindig előrébb kell venni a sorban, mert tovább sérülhet. Ha fizikailag károsodott a kötet: leszakadt a táblája, lóg a gerince vagy szétesett a fűzése… ezek egyszerűbb feladatok” – rangsorol a restaurátor, aki az egész napos préselések alatt tér rá a „könnyebb” javításokra, mint amilyen a fűzés.

Számos szakirodalmat lehet találni a gótikus stílustól a reneszánszon át egészen a barokkig, minden nagyobb művészettörténeti korszakról. E forrásokból érdemes összeszedni a legalapvetőbb szakmai tudásmagot. „Személy szerint a gótikus kötések egyszerű szépségét kedvelem a reneszánsz pompával szemben” – emeli ki Miklós. Jelenleg Beauvais Vince (Vincent de Beauvais 1190 körül – 1264), francia dominikánus szerzetes, királyi nevelő és lexikoníró művén dolgozik a szakember. Ez a kötet is kémiailag károsodott, ezért láthatók lapjain a (penész)foltok fertőtlenítés után megmaradt nyomai.

Magunk sem gondolnánk, milyen szoros kapcsolat áll fenn a környezetszennyezés és a régi könyvek állapotmegóvása között. Szalaváry Miklós viszont pontosan ismeri a reakciót: „Ha nem megfelelő a tárolóhelyiség nedvességi szintje, a kipufogógázok és a fűtés során az égési melléktermékből keletkező különböző kénszármazékok bekerülhetnek a raktárba. Ott pedig a porral és a levegő nedvességtartalmával elegyedve a szennyezés megtapad a könyveken. Mivel a gyártás során több fémmaradvány is kerül a papírba, elkezdődik a savasodás: kénes- és kénsav keletkezik. Noha évtizedek telnek el, mire súlyos szintre jut a probléma, de azért a kémia teszi a dolgát…”

Előfordul, hogy 10–15 évig senki nem lapozza fel eredetiben az ősnyomtatványokat, ezért Miklós feladata a meglévő kötetek állapotának folyamatos ellenőrzése is. Olykor kerülnek elő újabb helyreállítandó példányok, és az elejéről kezdődik a folyamat. Ezt sokszor segítik a könyvbarátok a Fogadj örökbe egy könyvet! elnevezésű program keretében.

#régi könyvek