János, Pál, Cirill2022. június 26., vasárnap
Kultúra

Róla nevezték el az amerikai kontinenst

2022.02.22.NG
National Geographic Magyarország

1512. február 22-én halt meg Amerigo Vespucci olasz navigátor, felfedező, akiről Amerikát elnevezték, bár ő nem kereste ezt a dicsőséget, és vélhetőleg nem is tudott róla - olvasható az MTVA Sajtóarchívumának portréjában.

Amerigo Vespucci térképet tart a kezében.
Forrás: Michael Nicholson/Corbis via Getty Images

 

Vespucci 1451. vagy 1454. március 9-én született egy gazdag firenzei kereskedőcsaládban. Humanista nevelést kapott, könyveket és térképeket gyűjtött, huszonöt éves korában lépett a Medici család szolgálatába. Egy spanyolországi küldetése során vélhetőleg tanúja volt annak, amikor Kolumbusz Kristóf visszatért első útjáról, később személyesen is megismerkedett a felfedezővel.

Vespucci 1497 és 1504 között saját állítása szerint négy, bizonyíthatóan két utazást tett az Újvilágban. 1499-ben egy spanyol expedíció során Guyanától egész az Amazonas torkolatáig jutott, és akkor úgy vélte, hogy Ázsia távoli, keleti részét érte el. A fellelkesült olasz hazatérve azonnal újabb utat szervezett, hogy eljusson Indiába, próbálkozott a madridi udvar, de nem kapott pénzt. 1501-ben már portugál szolgálatban érte el a brazil partokat, majd dél felé hajózva felfedezte a La Plata torkolatát, sőt egyes vélemények szerint a Tűzföldet is.

1505-ben a spanyol udvarba rendelték kihallgatásra, és mint a hajózásban és a kereskedelemben jártas férfiúként megbízták, hogy a sevillai Nyugat-indiai Kereskedőház számára dolgozzon, 1508-ban Kasztília főrévkalauzának nevezték ki. A hangzatos elnevezés azt takarta, hogy a spanyol flotta kormányosait kellett megtanítania a navigáció és a kozmográfia rejtelmeire, továbbá felügyelte a kapitányok által szolgáltatott adatok összegyűjtését, a térképek készítését.

1512 februárjában Sevillában maláriás lett és 22-én meghalt. Firenzében temették el, hamvai az Ognissanti templomban nyugszanak. Özvegyének – férje érdemeire való tekintettel – tekintélyes nyugdíjat folyósított az egyébként takarékos spanyol kincstár.

Vespucci hírneve két levelén alapul, amelyek több nyelven és számos országban megjelentek, de kéziratban nem maradtak fenn. Az 1501-ben kelt első Új világ (Mundus Novus), az 1504-es második levél Négy Utazás címen ismert. A levelek hitelessége és Vespucci utazásainak száma körül heves vita bontakozott ki, az azonban bizonyos, hogy az európai közvélemény ezekből tudta meg az új kontinens létezését, és a felfedezést Vespucci nevéhez kapcsolta.

Maga Kolumbusz, 1506-ban, még abban a hitben halt meg, hogy Ázsiát fedezte fel. Vespucci azonban rádöbbent, hogy az elfogadott földrajzi hagyomány, amely szerint a felfedező Ázsiába hajózott, nem egyeztethető össze a tényekkel, és kimondta: egy másik földrészen járt. A levelek azért is voltak népszerűek, mert a szerző részletesen leírta a déli csillagos égboltot, az új országok éghajlatát, élővilágát, az indiánok életét és megjelenését, sőt házassági és szexuális szokásait, gyermekszülési módszereket is.

A német humanista Martin Waldseemüller nagyon szeretett neveket kitalálni, nem csoda, hogy 1507-ben kiadott világtérképén, amely elsőként ábrázolta külön kontinensként az Újvilágot, annak déli részére az America szót nyomtatta. A névadásra Vespucci latinos keresztneve ihlette, méghozzá nőnemű alakban, lévén a többi akkor ismert kontinens neve (Europa, Asia, Africa) szintén nőnemű. Waldseemüller rövid időn belül megváltoztatta véleményét, és a Terra Incognita (ismeretlen föld) mellett tette le voksát, de ekkor már késő volt: a sok ezer példányban kinyomtatott térkép révén első elnevezése terjedt el. A spanyolok és az olaszok egy ideig még az Indiák elnevezést használták, de végül beadták a derekukat és náluk is az Amerika nyert polgárjogot.

Talán igazságtalan tűnhet, hogy kontinens igazi felfedezője, Kolumbusz Kristóf neve csak egy dél-amerikai ország nevében él tovább.

Hozzászólások

Teknős és tojásának maradványai kerültek elő Pompeji területén

Teknős és tojásának maradványai kerültek elő Pompeji területén

A 2000 éves tojás egy szárazföldi teknős páncéljával együtt került elő a város egy korabeli üzlete alatt.

Ezerkétszáz éve épült mecset és palota maradványai az izraeli sivatagban

Ezerkétszáz éve épült mecset és palota maradványai az izraeli sivatagban

Ezerkétszáz éve épült mecset és palota maradványaira leltek Izrael déli részén, a Negev sivatagban található Rahatban - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a hírt az MTI tette közzé. 

Sak Yant, Thaiföld misztikus tetoválása

Sak Yant, Thaiföld misztikus tetoválása

Valahol Chaing Mai külvárosában kanyargunk, annak a buddhista szerzetesnek az otthonába tartunk, aki Sak Yantot ( สักยันต์ ), vagyis varázslattal feltöltött szent tetoválást fog készíteni alkalmi útitársamnak, Sina-Marie Oechsnernek.

Megtalálhatták az antiküthérai Hercules hiányzó fejét

Megtalálhatták az antiküthérai Hercules hiányzó fejét

Az antiküthérai roncsnál az évek során számos izgalmas leletet találtak, köztük egy fej nélküli szobrot.

Régóta keresett ókori városra bukkanhattak

Régóta keresett ókori városra bukkanhattak

Elképzelhető, hogy végre azonosították Basszania helyét, a város a római-illír háborúk egyik fontos helyszíne volt.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket