Kiderült, honnan származik a willendorfi Vénusz

1908-ban Alsó-Ausztriában találták meg a 11 centis kőszobrot, amely hamarosan világhírűvé vált, és a megtalálása helyszínéről a willendorfi Vénusz nevet kapta. A Bécsi Egyetem és a szobrot őrző bécsi Természettudományi Múzeum szakembereinek nemrégiben sikerült kideríteni, hogy pontosan honnan származik az a kőzet, amelyből a figurát kifaragták őseink, az eredményeket a Scientific Reports közölte. A szobrot eddig csak a külseje alapján vizsgálták, most azonban modern módszerekkel még többet megtudhatnak az anyagáról.

A kutatók a kis szobor roncsolásmentes, mikrotomográfiai vizsgálatai révén rendkívül részletes képet alkottak a kőzetről, amelyből a Vénusz készült, s ennek köszönhetően összehasonlításokat tudtak végezni az alapanyagul szolgáló oolitos mészkő számos előfordulási helyével.

Az oolitos mészkő egy speciális mészkőtípus, amely egészen apró, gömbölyded szemcsékből épül fel, ez sekély tengerparti környezetben keletkezik úgy, hogy az ott lévő homokszemcsékre, amelyeket folyamatosan görget a hullámverés, mész rakódik ki. Ennek a folyamatos mozgásnak köszönhető a szemcsék gömbölyded alakja. Később a szemcsék összecementálódnak, ám a szerkezetük megőrződik a kőzetben.

A vizsgálatok során Franciaországtól Ukrajnáig, Németországtól Szicíliáig számtalan oolitos mészkő mintát összevetettek a szobor anyagával, az igen munkaigényes folyamat során mikroszkóppal vizsgálták az egyes kőzeteket és hasonlították össze a Vénuszéval. A munka része volt az is, hogy a mészkő szemcséinek nagyságát is pontosan felmérték. Az összehasonlítások során kiderült, hogy Willendorf 200 kilométeres körzetéből egyetlen minta se hasonlított a szoboréra.

Végül az észak-olasz Garda-tó környezetéből származó mészkő mintáiban megtalálták az egyezést: a két kőzet megkülönböztethetetlen volt! Ez azt jelenti, hogy a Vénusznak, vagy legalábbis az alapanyagának igen hosszú utat kellett megtennie, és ez valószínűleg több generációt átfogó feladat lehetett, míg az Alpoktól délre lévő helyről az Alpoktól északra, a Duna közelébe vitték.

Gerhard Weber, a kutatás vezetője elmondta, hogy a gravetti kultúra képviselői a környezet változásait követve és az élelmet keresve hosszú utakat jártak be, leginkább a folyóvölgyekben, s egy-egy ilyen út generációkon át tartott. A Vénusz egyik ilyen lehetséges útja hazánkon át vezethetett, kelet felől megkerülve az Alpok tömbjét, a másik út magát az Alpokat átszelő lehetett, azonban a kutatók a klíma ekkoriban kezdődő erős lehűlése miatt ezt a lehetőséget megkérdőjelezik. Nem kizárt azonban, hogy az Adige (Etsch) folyó völgyén át északra haladva, az Inn folyó völgyén keresztül eljuthattak a Duna völgyéig, s a szobrocska megtalálásának helyszínéig. Ez esetben pusztán 35 kilométernyi szakaszt kellett átvágniuk a korabeli embereknek, a Reschen-tó közelében, amely nem folyóvölgyben vezetett. Ez utóbbi volt az útvonal egyetlen olyan szakasza, ahol 1000 méteres tengerszint feletti magasságban kellett járniuk, feltéve, ha ezen közlekedtek.

Egy második, ámbár kevésbé pontos egyezést is találtak, ez azonban 1600 kilométerre van Willendorftól: Ukrajna keleti részén. Az eset érdekessége, hogy e terület közelében számos hasonló Vénusz-figurát találtak, amelyek ugyan kicsit fiatalabbak, de külsejükben nagyban hasonlóak az osztrák Vénuszhoz. A genetikai adatok szerint Kelet- és Közép-Európa lakói ekkor kapcsolatban álltak egymással. A kutatók azonban úgy vélik, ez a keleti kapcsolat ez esetben jóval kevésbé valószínű, mint az olasz.

A willendorfi Vénusz esetével azonban még nem ér véget a történet: az Alpok régiójának emberi múltja alig ismert, meglehetősen nagy űr tátong a Vénusz és az ötezer éves Ötzi kora között. Vajon hol és hogyan éltek ekkor az emberek a régióban? A kutatók szeretnének e korról is minél több adatot kideríteni.