Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Az ókori egyiptomi hieroglifák megfejtője

2022.03.04.Jeki Gabriella
National Geographic Magyarország

1832. március 4-én halt meg Jean-Francois Champollion, a rosette-i kő megfejtője, aki megfejtette a hieroglifák rejtélyét is - élettörténetét az MTVA Sajtóarchívuma tette közzé.

Jean-Francois Champollion
Forrás: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images

Basileountos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros” (vagyis magyarul: „az új király atyjától átvéve a királyságot”): így kezdődik az időszámításunk előtt 196-ban V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó által hozott rendelet, amely aztán adókról és a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik. De arról is, hogy a gránittömbre három nyelven kell felvésni az uralkodó döntéseit: az istenek szavaival (hieroglifákkal), a nép nyelvén (démotikus írással) és ión (görög nyelven).
A Rosette-ben (ma Rashid) közel kétezer évvel később megtalált gránittömb volt a kulcs a hieroglifák megfejtéséhez és az ókori egyiptomi kultúrához.

A titkot megfejtő Jean-Francois Champollion 1790. december 23-án született Figeacban, hajdani vándorkerekedő édesapja ekkor már könyvkereskedést vezetett. Champollion, aki misekönyvekből tanult meg olvasni, a zavaros történelmi időszakban is különleges tanításban részesült, a latin és az ógörög mellett héberül is tanult, és komoly érdeklődés éledt benne az egyiptomi kultúra iránt. Tizenhárom éves korára már arabul is tudott, ismerte a cirill írást, kollégistaként pedig a kínai és az etióp nyelvvel is foglalkozott. Legjobban azonban a hieroglifák izgatták, és miután egy kopt szerzetes bevezette a kopt nyelv rejtelmeibe, elkezdte kutatni a hieroglif és a kopt írás közötti hasonlóságokat. Mindössze 17 évesen tartott kutatásait összegző előadást, és még ugyanebben az évben elküldte a grenoble-i művészeti és tudományos társaságnak a Közel-Keletről készített térképsorozatát. Teljesítménye annyira lenyűgözte a tudós társaság tagjait, hogy a fiatalembert levelező tagjukká választották.

Champollion Párizsban tökéletesítette tovább arab, perzsa és kopt tudását, és alkalma nyílt tanulmányozni az 1799-ben Egyiptomban megtalált rosette-i kő másolatát – azért csak ezt, mert az eredeti gránittömböt a britek elhalászták Napóleon elől, és ma is a British Museumban látható. Az első találkozás kudarccal zárult, a kő nem adta ki titkát a fiatal tudósnak. Champollion, immár a történelemtudományok professzoraként, a következő éveket Grenoble-ban töltötte, lázasan kutatva a hieroglifákat. 1818-ban megnősült, három évvel később feleségével együtt visszatért Párizsba, ahol romló egészsége ellenére egyre többet foglalkozott a démotikus és a hieratikus írás, valamint a hieroglifák összevetésével.

Champollion végig kitartott amellett, hogy a hieroglifákat egyedül fejtette meg.
Forrás: Pixabay

 

A hieroglifák végül is 1822-ben fedték fel évezredes titkukat: Champollion a rosette-i követ és az 1815-ben felfedezett, hieroglifikus és görög szöveget tartalmazó philae-i obeliszket vizsgálva rájött, hogy a hieroglifák nem önálló szavakat, hanem betűket, jeleket jelölnek. A végső megfejtéshez az segítette, hogy rájött: a hieroglif írásban egyes jeleket egy gyűrű vesz körül, a görög szövegben pedig ugyanazon részek előtt a baszileusz (uralkodó) szó szerepel. Adódott a következtetés, hogy a gyűrűben lévő hieroglifák egy-egy fáraó nevét jelölik, ezután a Kleopátra és Ptolemaiosz neveket felhasználva sikerült meghatároznia az ezekben előforduló hieroglifák „hangértékét”. Ezek alapján már viszonylag könnyen megértette a szöveg többi részét is.

Felfedezését rögtön megosztotta a francia akadémia titkárával, a Dacier-nek küldött levélből pedig a többi tudós, és egész Európa megismerhette a felfedezést. Champollion a hieroglif ábécé összeállításakor rájött, hogy az ókori egyiptomiak nem hangjelölő írást használtak, hanem ideogrammákat, olyan képszerű jeleket, amelyek egy, két vagy három hangot is jelölhettek, a szavak végén pedig hangtalan determinatívumokat, amelyek az adott szó jelentésének meghatározását könnyítették meg, valamint piktogramokat is. 1824-ben A hieroglifák pontos rendszere című könyvében tette közzé felfedezéseit, ebben az évben született egyetlen lánya, Zoraide is.

A keleti nyelvek iránti érdeklődésének, különösen kopt nyelvismeretének köszönhetően bízták meg az akkor felfedezett rosette-i kő megfejtésével.
Forrás: VCG Wilson/Corbis via Getty Images

 

Champollion egész életét az ókori egyiptomi kultúra megismerésének szentelte, kutatásokat folytatott Torinóban, majd X. Károly őt nevezte ki a Louvre egyiptomi tárlatának muzeológusává. 1828-ban végre Egyiptomba is eljutott, a majd két éven át tartó expedíció eredményeit az Egyiptom és Núbia műalkotásai című négykötetes művében írta le, amely azonban csak halála után jelent meg. Hazatérését követően az akadémia tagjává választották, fogadta a pápa, 1831-ben a College de France-ban az ő vezetésével alakult meg az első egyiptológia tanszék. A kiváló tudós mindössze 41 éves volt, amikor két szívrohamot követően 1832. március 4-én meghalt, befejezetlenül maradt Egyiptomi nyelvtanát és Egyiptomi szótárát fivére adta ki. Sírja a párizsi Pere Lachaise temetőben található.

Érdekesség, hogy 2004-ben egy londoni egyetem professzora arra a következtetésre jutott, hogy arab tudósok már a 10. században megfejtették a hieroglifák egy részét, sőt Abu Bakr Ibn Wahsijah kutatásai 1806-ban Angliában meg is jelentek Egy rajongó sóvárgása a szimbólumok megértése iránt címmel. Ez azonban nem jutott el sem Champollion, sem pedig a szintén az írás megfejtésén dolgozó Thomas Young kezébe, így érdemeiket nem csökkenti.

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket