Ragyogás – Kenya „fényei”

2022.03.16.NG

National Geographic Magyarország

Kikuju nyelven Kenya. Az ország elnevezése a Kenya-hegységhez, a Ragyogás hegyéhez köthető, ami az Egyenlítő napfényes közelségében nem meglepő.

A köztársaság nyolc tartományból áll, számos népcsoport és törzs lakja, a legismertebbek a szomálik, szamburuk, maszaik vagy ismertebb néven maszájok.

Vallási megoszlásuk elég vegyes, de törekednek rá, hogy békében éljenek egymás mellett keresztények, muszlimok, izraeliták, hinduk és a különféle törzsi vallások. (A konfliktusok általában származásból adódnak és politikai jellegűek.) A hindu lakosok igen számottevőek, egyrészt az Indiai-óceán közvetítő szerepe, másrészt a nagybefektetők jelenléte okán. Hagyományosan élénk kereskedelmi viszonyt ápolnak Indiával. Vízi úton viszont számos egyéb kínai, ománi arab, portugál termék és kulturális hatás érkezett a területre az évszázadok folyamán.

Az ősi Kilva Szultánság korát követte a portugál hódítók ideje Vasco da Gamával, aminek az Ománi Szultánság évszázadai vetettek véget, mígnem az ezt követő brit gyarmati korszak véget nem ért 1963-ban. Ekkor nyerte el Kenya a függetlenségét, ’64-ben pedig kikiáltották a köztársaságot Dzsomo Kenyatta államelnökletével.

A brit idők okán − a szuahéli nemzeti nyelv mellett − az angol a hivatalos, de egyéb törzsi nyelveket is beszélnek. A szuahéli viszont nem csupán a bantu nyelvcsaládba tartozó nyelvet jelöli, hanem egyben a magát szuahélinek valló népcsoportot is, amely az arab eredetű „szélső”, „part menti” szóból származik.

Bár a modern civilizáció vívmányai egyre inkább begyűrűznek a törzsi közösségekbe is, leginkább a félnomád maszájok őrzik a hagyományaikat, apáról-fiúra örökítik azt. Valószínűleg ezért is váltak a kenyai kultúra egyik kiemelt jelképévé. Becslések szerint lélekszámuk 900 000 – 1 000 000 közé tehető Kenya és Tanzánia határszakaszán. Nyelvük a maa. A maszáj elnevezés a „maa nyelvet beszélő” emberekre utal.

Mivel a szavanna földművelésre nem alkalmas, életvitelüket a szarvasmarhatartás határozza meg. Az állatok száma a tehetősséget jelzi, a nők értékét szintén ebben mérik. Az állat húsát ritkán fogyasztják, inkább bőrét, tejét, vérét hasznosítják. Utóbbit rituálék alkalmával vagy gyógyítási célra.

A harcos kultusza fontos a törzsben; védik a szarvasmarhákat a vadaktól és más törzsektől. A fiúkat gyerekkoruktól kezdve ifjúkorukig tanítják, majd beavató szertartáson vesznek részt, ezután válnak harcossá, férfivé. Manapság eltűnő félben a szokás, hogy a fiúkat és a lányokat is körülmetélik, akik ekkor válnak a közösség teljes jogú felnőtt tagjaivá. Aki közben kiabál, megszégyenül, így a műveletet szótlanul kötelesek tűrni.

A maszáj harcosok erejüket, rátermettségüket a táncban is megmutatják: páros lábbal az ég felé szökellnek – minél magasabbra − az istenük felé, miközben énekelnek. Egyben a lányok tetszését is el akarják ezzel nyerni. Utóbbiak csoportja tőlük elkülönülve táncol, és a férfiakkal ellentétben nem rugaszkodnak el a termékenységet jelentő földtől. A tánc imával zárul a földre térdelve.

Hagyományos viseletük a piros-fekete négyzetmintás suka, azaz köpeny, amit a testük köré csavarnak. Szandáljuk bőr helyett manapság gyakran használt autógumiból készül, ami praktikus és egyben erős, tartós. Nemtől függetlenül a két orcájukra 3-4 éves korban rituálé keretében egy-egy karika formájú billogot ütnek. Egy másik, szintén kisgyermekkorban végzett szertartás során az alsó két metszőfogukat kihúzzák, hogy betegség esetén vagy idős korukban is tudják őket táplálni a résen keresztül. Ezek a szokások a tanzániai maszájoknál is élnek azzal a különbséggel, hogy ott a két orcára három rovátkát égetnek, így bárhol a világon felismerik a külsőségekből a származásukat. A kenyaiak ékszere színes, a tanzániai maszájoké egyszínű fehér. Az ékszerek száma a gazdagságot jelzi. Férfiak, nők egyaránt hordják. Az akácia (Acacia tortilis, Acacia mellifera) tövisével lyukasztják át a fülüket és szintén divat a lyukasztott fülcimpa megnyújtása, ez a szépség fokmérője. A házas nők a hajukat leborotválják.

A faluközösségben mindenki rokonságban áll a másikkal, 4-6 családból, körülbelül 60-100 főből áll ez a törzsi szövetség. Figyelmet fordítanak rá, hogy testvércsaládokban ne köttessen házasság, de unkatestvéri szinten már nősülnek. A poligámia megengedett, ha a férfi gondoskodni tud valamennyi feleségéről.

A feleségek külön kunyhóban laknak. A kunyhókat az asszonyok építik. Emellett tehenet fejnek, főznek, gyerekekre vigyáznak, vízért mennek, legyen bármilyen messze is a vízforrás. (Sokszor a vízhiány gondot okoz.) A kunyhó váza akáciából készül, ezt tapasztják tehéntrágyával, hamuval, sárral, a tetőt szárított gallyakkal, levelekkel fedik. Melegben hűvöset ad, hidegben tartja a meleget. Ablakai nincsenek vagy nagyon aprók, egyrészt, hogy a tüzet bent ne oltsa el a fuvallat, másrészt a rovarok miatt.

Közös tüzet reggel, napfelkeltekor gyújtanak a férfiak két fadarabbal; egy puha boróka (Juniperus procera) − amely a Kilimandzsáró vidékéről származik − és egy keményebb akácia összedörzsölésével. Ha már szikrát kapott, a lángra lobbanást szárított elefánt vagy zsiráfürülékkel segítik, mivel mindkettő igen magas növényi rosttartalmú. Erről a közös tűzről visz minden asszony a saját házába, azon főzik a reggeli teát, majd az ételt és vigyázzák egész nap, hogy el ne aludjon.

A kunyhók köralakban helyezkednek el, tövises akáciából készült kerítés védi a vadaktól. A falu közepén őrzik a szarvasmarhákat és kecskéket egy szintén tövises akáciából készült karámban. Ha a külső kerítésen átugrana az oroszlán vagy a gepárd, a kutyák jeleznek és a férfiak nyomban ott teremnek.

A családi kunyhók két helyiségből állnak; egyik a szülőké; itt a tehénbőrrel borított ágy, egy kisszék és a tűzhely, a másik, ágakkal elválasztott „szoba” az ággyal a gyerekeké.

Az indiánregényekből ismert békepipa szerepét tölti be az a fából faragott bunkós végű bot, amit összetűzés esetén ajánl fel az egyik fél a másiknak. Ilyenkor „köteles” a sértett megbékélni.

A faluban a gyógyító ember a vezető, a tudást egyik fiúgyermekének adja át. Orvoshoz csak akkor mennek, ha csontjuk törik, egyébként minden betegséget a közösség vezetője kezel különböző gyökerekkel. A gyomorrontásra például főzetet isznak, ami meghánytatja őket, ezáltal gyógyít vagy megemészti a beteg és belsőleg segít rajta. A fejfájásra, stresszre, idegességre főzetet inhalálnak, a többnejű férfiak potencianövelésére tehénvérből, tejből és egy gyökér főzetéből készült italt fogyasztanak. A vér nyeréséhez nem ölik meg az állatot, csupán a nyakán ejtenek metszést, amit aztán kezelnek is. Legfőbb ellenségük a malária, ennek kezelésére kinin tartalmú gyökérfőzetet isznak. A krotont (Croton megalocarpus) és akáciát használják az emésztés segítésére, az aloeval a vágott sebeket is gyógyítják, valamint a gyökérrel, levelekkel, gyógynövényekkel együtt raguételek ízesítésére szolgál. Ünnepekkor a saját maguk által erjesztett alkoholos italt fogyasztják. A fogukat gallyakkal tisztítják. A kámforfa (Commiphora erythraea) levelét dezodorként használják, valamint a molyűző ökörfark kórót (Verbascum siniaticum) egészségügyi papírként alkalmazzák, a csészealj-bogyó (Cordia monoica) pedig csiszolópapírnak is beillik.

A COVID-19 elleni védőoltást nem veszik fel, ahogyan vidéken általában jellemző. Noha a kormány ingyenesen biztosítja az oltóanyagot, leginkább csak a nagyvárosi lakosság él a lehetőséggel.

Vallásukat tekintve, a maszájok keresztények, viszont sokszor a kereszténység keveredik az ősi hitviláguk elemeivel. A keresztény egyház országszerte nagy szerepet vállal a szociális szolgáltatások működtetésében, az egészségügyi ellátásban, az óvodai és iskolai nevelésben, szociális támogatásban; ruháztatásban, étkeztetésben. Az állami iskolák az alkalmazott tanáraik mellett kis létszámban foglalkoztatnak maszáj tanárokat is, ám az ő fizetésüket nem állja az állam. Egy-egy faluközösség többek között erre is gyűjt pénzt az ékszerek, ruhák és maszkok eladásával. Az iskolázottság növekedésével egyre több maszáj hagy fel a hagyományos életmóddal és próbál a nagyvárosokban boldogulni, ám így mindinkább elszakadnak a közösségüktől. A szafari „ipar” (a túravezetés, a vadőrködés, stb.) lehetséges útja annak, hogy aktívan részt vállaljanak a vadvilág védelmében és egyben saját népüket is segítsék, a közösség részesei maradjanak.

Írta: Stanczik Edina (www.viewriter.hu)

Szakmailag lektorálta: Serdült Ádám (kertészeti és botanikai osztályvezető, Fővárosi Állat- és Növénykert)