Rászolgált-e IV. Iván orosz cár a „rettegett” jelzőre?

1583. március 18-án hunyt el IV. (Rettegett) Iván Moszkvában.

A 16. században IV. Iván orosz uralkodó (1530. augusztus 25. – 1584. március 18.), mellékneveként kerül elő gyakran a rettegett kifejezés. De vajon mi tette a moszkvai nagyfejedelmet olyan rettegetté?
A későbbi zsarnok uralkodó viselkedésének gyökereit érdemes sanyarú gyermekkorában keresni. Iván III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem második, Jelena Glinszkaja hercegnővel kötött házasságából született, ám mindössze három éves volt, amikor édesapja elhunyt. A gyermek Ivánt két nap múlva, 1533. december 6-án Danyiil metropolita az Uszpenszkij-székesegyházban nevezte ki nagyfejedelemmé. Nevében édesanyja kormányozta az országot, aki néhány év múlva azonban szintén örökre lehunyta a szemét, feltehetően megmérgezték. Iván ekkor épp csak betöltötte a nyolcadik életévét, és azonnal az egymással folytonosan rivalizáló bojárcsaládok, a Sujszkijek és a Belszkijek hatalmi harcának középpontjába került. Míg az uralkodói udvar a gyilkosság és az intrikák veszélyes káoszába süllyedt, Ivánnal és siketnéma testvérével, Jurijjal nem bántak jobban, mint egy kóbor kutyával. Voltak idők, amikor a testvérek éheztek és rongyokba öltözve jártak. A fiatal herceg mélységesen bizalmatlan lett az emberekkel szemben, ami pedig vakító gyűlöletté fajult, ahogy korosodott. És miután haragját nem tudta kitölteni „kínzóin”, ezért gyakran az állatokon bánt kegyetlenül, például a kutyákat és macskákat dobott ki az ablakon vagy élő madarak tollait húzta ki – írja a history.co.uk online történelmi portál.
Iván tizenhárom évesen végre pozícióba került. Ekkorra már a hatalmas Sujszkij család volt Oroszország tényleges uralkodója, azonban elfelejtettek számolni azzal a fiúval, akit oly sok éven át figyelmen kívül hagytak és bántalmaztak. Egy 1553-ban rendezett lakomán Iván revansot vett: megvádolta a család legnagyobb méltóságát, Andrej herceget, hogy rosszul irányította az országot, majd egyszerűen letartóztatta és megölette. Néhány fennmaradt történet szerint a szerencsétlen Andrejt éhes vadászkutyák tépték szét, bár hitelesebbnek tűnik az a verzió, miszerint a börtönőrei verték agyon.
A teljes hatalmat Iván csak a tizenhatodik születésnapján kaparinthatta meg. A koronázás 1547. január 16-án zajlott le, egyszerű, zárt körű udvari ünnepség keretében. Felvette „a minden oroszok cárja és nagyfejedelme” címet, amivel a világ tudtára adta, hogy a bizánci császárok örökösének tekinti magát. Két héttel később feleségül vette első feleségét, Anasztázia Zaharina-Jurjevát, akivel boldog házasságban éltek. A viszonylagos béke és haladás ideje köszöntött az országra: Iván reformokat vezetett be, amelyek magukban foglalták például a nagyapja által bevezetett törvénykönyv egységesítését, egy állandó hadsereg felállítását és a regionális önkormányzat bevezetését. Létrehozta a központilag irányított orosz birodalom alapjait. Külpolitikájában kiterjesztette uralmát a Kaszpi-tengerig, és megindult Oroszország szibériai terjeszkedése is. Uralkodása idején kezdtek működni a nyomdák, és a Szent Bazil-székesegyház építése is elkezdődött. Egy másik legenda szerint Ivánt annyira lenyűgözte az elkészült katedrális, hogy megvakíttatta az építészt, hogy a férfi soha többé ne tudjon ilyen szépet alkotni.
A későbbi történések az észszerű uralkodót végül zsarnokká változtatták. Az első csapást kedves barátja, Kurbszkij herceg árulása jelentette számára, aki a livóniai háború során átállt a litvánokhoz, majd 1558-ban vereséget mért Oroszországra. A második csapást szeretett felesége, Anasztázia halála okozta 1560-ban. Iván biztos volt abban, hogy kedvesét ellenségei mérgezték meg, és bár akkoriban nem találtak bizonyítékot erre, a cárnő csontjainak 21. századi vizsgálata szokatlanul magas higanyszintet tárt fel. Az uralkodó ekkor Moszkvából Alexandrovba költözött, amely az orosz fővárostól 120 kilométerre északkeletre található. Itt két levelet írt, melyekben jelezte lemondási szándékát. Nemesi és papi tanácsa könyörgött neki, hogy gondolja meg magát. Végül úgy döntött, hogy folytatja az uralkodást, ám azzal a feltétellel, hogy megkapja a jogot arra, hogy elfoglalja az őt elárulók földjét és kivégeztethet bárkit, akit hazaárulással gyanúsít. A kétségbeesett tanács és a papság egyetértett a követelésével, ám ez végül óriási hibának bizonyult.
Iván cár kedvenc kivégzési módjai közé tartozott az élve főzés, a karóba húzás, a nyílt tűzön sütés vagy a végtagok felszakítása, levágása. Létrehozta az úgynevezett opricsnyik gárdát: a teljesen feketébe öltözött személyi testőrök és végrehajtók szabad kezet kaptak, hogy megkínozzanak és meggyilkoljanak bárkit, akit az uralkodó árulással gyanúsított. Ez az időszak hét évig tartott, és véres szégyenfoltot hagyott Iván történelmi örökségén, miközben kétségeket ébresztett beszámíthatóságát illetően.
IV. Iván kormányzását a brutális kegyetlenség és szigor jellemezte, kortársai ezért is nevezték „rettegettnek”. A tudatos és számító politikus 53 éves korában, 1584. március 18-án halt meg. Kaotikus állapotban hagyta az országot fiára, a gyengeelméjű I. Fjodor Ivanovicsra, aki helyett Borisz Godunov vette át a kormányzást.