Az utolsó kaukázusi hegyi doktor?

Nyáron és kora ősszel, mielőtt a hegyeket hópaplan borítaná be, Irakli Hvedaguridze fehér lova, Bicsola hátán ülve jár a betegeihez. Később, amikor a hó már túl nagy a lovagláshoz, a cipőit sílécekké alakítja, csiszolt nyírfadeszkákra szegezett vászon segítségével. Amikor a térdéig ér a hó, már csak gyalog tud közlekedni. Azonban mindegy, milyen évszak van, soha indul el úgy egy betegéhez sem, hogy az orvosi felszerelése mellé ne csomagolna el egy kést, egy doboz gyufát, legalább két napra elegendő élelmet, és egy vadászpuskát. A nationalgeographic.com mutatja a 80 éves hegyi doktor munkáját.

„Amikor elindulsz, bármilyen évszak is legyen vagy bármilyen időjárás, számítani kell rá, hogy bármi megtörténhet” – meséli Hvedaguridze, az izmos, világoskék szemű férfi, akinek fehér hajtincsei kilógnak a sötétkék baseball-sapkája alól. „Az ember lezuhanhat egy szirtről, megsérülhet – vad vidék ez!”

Hvedaguridze, aki a közel ezer négyzetkilométeres hegyi régió egyetlen praxissal rendelkező orvosa, az itt élő, ám egyre fogyatkozó számú tusétek számára az egyetlen mentőövet jelenti a nyolc téli hónap során. Pár éve Omalo faluból egy ittas beteget légi úton vittek kórházba, miután vadászpuskával véletlenül hason lőtte magát. A 2000-es évek elején Hvedaguridze megmentette egy fiú lábát, miután az egy fel nem robbant aknára lépett.

Gyakrabban lát el azonban közönséges bajokban szenvedőket: hátfájásra panaszkodó juhászokat, idősebb helyieket gyomorégéssel, vagy turistákat, akiket baleset ér. Egyik nyáron egy cseh turistát túrázás közben megsebesítettek a pásztorkutyák, egy másik évben egy amerikai turista lett rosszul, miután patakvízből ivott.

Decemberben, míg egy barátját látogatta meg egy néhány faházból álló faluban, Hvedaguridze hívást kapott a mentőszolgálattól, s egy mellkasfájdalmaktól, erős szívdobogástól szenvedő beteghez kellett mennie a 13 kilométerre lévő faluba. Gyalog tette meg az utat.
Másnap a betegszállító helikopter Kvavlo behavazott legelőjén szállt le, ahonnan egy, a 40-es évei elején járó férfit kellett kórházba szállítani, alkoholmérgezés miatt, Hvedaguridze elkísérte a kórházig. Bár a beteget néhány nap múlva hazaengedték, januárban újabb hasonló eset történt, s ismét kórházba kellett vinni.

1941-ben, amikor Hvedaguridze született, a juhtenyésztés volt a megélhetési mód a Georgia (régi nevén Grúzia) északkeleti részén lévő Tusétiában, s évente kétszer át kellett hajtani a juhokat a téli, völgyekben lévő, s a nyári, magashegyi legelők közti úton.

Ma szinte mindenki elhagyta e tájat, az alacsonyabban fekvő területekre vonultak telelőre, hogy majd tavasszal visszatérjenek az Abano-hágón át, kanyargós, szirtek oldalán vezető utakon át. Hvedaguridze bocsornai háza vékonyka, barnás palakőzetből és fából épült, s a széles, zöldellő völgyre néz. Alatta, a meredek domboldalon néhány rozsdás tetejű ház foltja látszik a füvön, a rég lerombolt kőtornyok közelében.

Hvedaguridze, miután 1970-ben végzett a Georgiai Orvosi Intézetben (ez ma a Tbiliszi Állami Orvosi Egyetem), először Georgia központi régiójában, egy kórházban helyezkedett el. Azonban, amint az előző hegyi doktor 1979-ben elhagyta Tusétia területét, évente néhány alkalommal egy-egy havi  szolgálatot látott el itt. 2009-ben végleg otthagyta neuropatológusi állását az Alvani kórházában, s a következő évben ahelyett, hogy nyugdíjba vonult volna, állandó állást vállat Tusétia hegyei közt.

„Számomra nincs éjjel vagy nappal – mondta – ha hívnak, ha segíteni kell, nem számítanak a körülmények, hogy esik, vagy havazik, nappal vagy éjszaka van, mennem kell. Még akkor is, ha 90 éves leszek, ha valakinek szüksége lesz rám, menni fogok és segítek. Ez a kötelességem.”

Gyógyít a hegyi doktor

Elza Ivacsidze, a doktor 59 éves szomszédja is a betegei közt van, Hvedaguridze légszomj és karfájás miatt kezelte az elmúlt nyáron. „Gyakran hagyományos gyógymódhoz fordul, gyógyteát ad, nem csak tablettákat és antibiotikumot” – mondta Ivacsidze. A nő attól tart, hogy senki se lesz, aki segítsen rajtuk, ha a doktor már nem lesz képes rá. „Ő a legidősebb és a legbölcsebb ember, akink csak van. Ki helyettesíthetné?”

Hvedaguridze egyik útja egy juhászhoz vitt, és, hogy ne legyen olyan egyszerű az orvos dolga, még hatalmas termetű, vicsorgó kaukázusi juhászkutyákat is el kellett ijesztenie. A páciense, az öt helyi juhász egyike, a 39 éves Partenisvili, egy gyapjútakarókból hajtogatott matracon feküdt, rettenetes hátfájással. Ez a juhászoknál gyakori betegség, főként a birkanyírás idején, amikor hosszú napokat a juhok fölé hajolva töltenek. A fiatalembernek a hátfájása mellett isiásza, hasmenése és gyomorgörcsei is voltak. Hvedaguridze fájdalomcsillapító injekciót és tablettákat adott neki. A doktor, mielőtt hazament volna, egy cigarettázó, légzési nehézségekről panaszkodó juhászt még megpróbált lebeszélni a dohányzásról.

Bizonytalan jövő

Az év vége felé, amikor az utakat két hónapra teljesen lezárják, a hegyi doktor szülőhelyén szinte se ember, se állat nem marad. Az októberi hajtáskor a terület juhai és juhászai is a völgyekbe vonultak, csak egyetlen kis nyáj maradt egy távoli domboldalon. Amint leesik a hó, kiderült, milyen gyenge lábakon is áll Tusétia infrastruktúrája, már maga a közlekedés is kiváló fizikai erőnlétet igényel. A fél délelőtt rámegy arra, hogy vizet hozzon valaki a legközelebbi csapról vagy forrásról. Mivel sehogy se lehet benzinhez jutni, az autózást csak égető szükség esetén veszi igénybe az ember. Az élelmet és más szükséges dolgokat katonai helikopterek hozzák. A völgyekben telelő rokonok állítanak össze csomagokat, amelyeket a katonák kézbesítenek a hegyekben élő családtagoknak.

A magány könnyen befurakodik az ilyen elszigetelt emberek közé. „Néha hallom a távolból a farkasokat. Ebből tudom, hogy van még valahol élet a közelben” – mondta Hvedaguridze. Bár létezik könnyebb élet, azzal a doktor elvágná a kötelékeket, ami az ősei földjéhez köti – nem beszélve a betegeiről.

Azonban minden elhivatottsága ellenére el fog jönni a nap, amikor már nem maradhat itt tovább. „Akkor majd elmegyek, de nem tudom, a következő orvos vajon vállalja-e majd az életveszélyt ezekért az emberekért” – tette hozzá Hvedaguridze.