A japán mítoszok sellői

Japánban egy templomban évszázadok óta őriznek egy „sellő-múmiát”, amelynek most először a tudományos vizsgálatára is sor kerül. A kb. 30 centis mumifikált lény felsőteste emberszerű, alsó teste hal, s a Kurasiki Egyetem kutatói más kutatóintézetekkel karöltve végzik el a vizsgálatokat, mint például a számítógépes tomográfia (CT). A tárgyhoz mellékelt dokumentáció szerint 1736-41 körül egy halász hálójába akadva került a partra, és egy folklórkutató vetette fel a vizsgálat ötletét. A tárgyat egy Aszakucsi városában lévő szentélyben őrzik egyébként. Az Edo-korszakban (1603-1868) gyakori volt, hogy ijesztő lényeket (élőket is) vándorcirkusz-szerűen bemutattak.

Ella Tennant, egy japán kultúrára szakosodott angol kutató a Keele Egyetemről a The Conversation hasábjain mesélt arról, hogy milyenek is a japán mítoszok sellői.

A hableányok, sellők, szirének a világ számtalan pontján megjelennek a legendákban, az ókortól napjainkig népszerűek a művészetekben. Japánban sincs ez másképp, a természethez fűződő hiedelmek, hagyományok, mítoszok sokasága a történelem előtti időktől fogva léteznek, azonban ezekből hiányoznak a mi, nyugati világunkban ismert sellők. Helyettük egy majomszájú „halember”, a ningjó található bennük, s ez annyiban hasonlít a nyugati sellőkre, hogy tengerben él. A legendák szerint a ningjó húsának elfogyasztása örökifjúvá és halhatatlanná tesz.

A mítoszok úgy tartják, egy ilyen ningjó megjelent a szintén legendás Sótoku herceg előtt Kiotó közelében, a Biva-tavon. A mítosz szerint a ningjó egy egykori halász volt, aki tiltott vizeken halászott és ezért változtatták ningjóvá. A ningjó bűnbocsánatot kért a hercegtől, és azt, hogy építsen egy szentélyt, ahol a múmiáját kiállíthatják, s így az élet szentségére emlékeztetheti majd az embereket.

A japán sellők szemben nyugati „rokonaikkal” nem rabul ejtő szépségükről ismertek, hanem arról, hogy balsorsot, háborúságot, veszedelmet jeleznek előre.

Valamikor a 20. század elején azonban Japánt is meghódították a nyugati világ sellői, időben ez egybeesik Andersen meséjének (A kis hableány) első japán fordításával, illetve az első világháború kapcsán az amerikai kultúra beszivárgásával. Ezt követően már a japán sellők is átalakultak nyugati mintára.

No és mi lesz a vizsgált múmiából? Nemsokára kiderül, ám igen valószínű, hogy egy majom és egy hal összevarrása révén készült. A DNS-vizsgálatokból pontos válasz is születik majd, a japán kutatók őszre ígérték a vizsgálatok eredményét.