Robotkutya figyel a rendre Pompejiben
A Spot nevű gép feladata az lesz, hogy felmérje a biztonsági és strukturális problémákat.
Egy Spot nevű, négy lábú robotot engedtek el Pompeji utcáin – számol be a The Guardian. A szerkezet a biztonsági és strukturális problémákat fogja kutatni, többek között a fosztogatók által ásott járatokat is ellenőrizheti.
2013-ban egy nagyobb projekt kezdődött, hogy optimalizálják a régészeti park kezelését, Spot ezen program keretében érkezett. Nagyjából tíz éve az UNESCO azzal fenyegetett, hogy veszélyeztetett örökségvédelmi helyszínné nyilvánítja Pompejit, hacsak az olasz hatóságok nem tesznek a védelméért.
Spotot az amerikai Boston Dynamics készítette, a robot a legkisebb térrészeket is képes felmérni. A gép hozzájárulhat a már ismert területek ellenőrzéséhez, valamint a feltárás alatt álló helyszínek vizsgálatához. Spot nemcsak a lelőhely, hanem az ott dolgozók védelmét is segítheti, és a tombaroli, azaz a sírrablók alagútjainak kutatásában is kipróbálják majd. A fosztogatók 2012 óta, a hatóságok aktívabb fellépésének köszönhetően kevésbé sikeresek.
Gabriel Zuchtriegel, a régészeti park igazgatója szerint hasonló technológiát még nem alkalmaztak más lelőhelyen. A szakértők egy olyan drónnal is kísérleteztek, amely 3D képeket képes készíteni.