I. Richárd, az angol kereszteslovag

A londoni parlament épülete előtt áll I. Richárd angol király lovas szobra, tanúbizonyságot szolgáltatva arról, hogy ő volt Anglia egyik legbátrabb és legnagyobb uralkodója… Vagy mégsem? Ha máshonnan nem, de a Robin Hood mondakörből biztosan ismerjük történetét, ahogy a nagy király kiérdemelte a „Coeur-de-Lion” vagyis az „Oroszlánszívű” jelzőt, hisz bátor katonaként és dicső keresztes lovagként szolgálta hazáját, miközben számos csatát nyert Szaladinnal, a Jeruzsálemet akkoriban megszálló szaracénok vezérével szemben. De vajon tényleg Anglia egyik kiváló királya lehetett?

A történelmi dokumentumok alapján II. Henrik király harmadik fiát nemigen érdekelte, hogy uralkodó legyen. Idézőjeles pályafutása tíz évében mindössze néhány hónapot töltött Angliában, és az is kétséges, hogy egyáltalán beszélt-e angolul. Egyszer azt is megjegyezte félig tréfásan, félig komolyan, hogy az egész országot eladná, ha vevőt találna rá. Fiatalkorának nagy részét anyja, Aquitániai Eleonóra poitiers-i udvarában töltötte Franciaországban, ahol folyamatos összeesküvések kereszttüzében élte mindennapjait. Richárd mindössze tizenhat éves korára átvette a hadsereg parancsnokságát, és leverte az apja elleni lázadásokat. Anyja biztatására azonban testvéreivel együtt többször lázadtak király ellen, pozíciójának erősítése érdekében számos szövetségest szerzett. Végül II. Fülöp Ágost francia királlyal karöltve győzték le apja seregeit Ballans-nál 1189. július 4-én; II. Henrik két nappal később meghalt. Richárd másnap Anglia királya, Normandia hercege és Anjou grófja lett – írja a History-uk.com online történelmi portál.

Koronázása után az új király már indult is, hogy korábbi fogadalmához hűen csatlakozzon a harmadik keresztes hadjárathoz, a két évvel korábban a szaracénok kezére került Jeruzsálem visszavételére. Ez azonban drága mulatságnak számított: Richárd ezért drasztikusan megemelte az adókat és még saját tisztviselőitől is annyi pénzt szedett be, amennyit csak tudott. A sereg 1190-ben már úton is volt, amire mintegy biztosítékként szövetségese, II. Fülöp Ágost is elkísérte, hogy közben egyikük se tudjon a másik országára támadni.

Ezután azonban felgyorsultak az események:
• felégette Messinát, miután nővérét bebörtönözte az új király;
• eljegyezte Navarrai Berengáriát, aki azonban hajótörést szenvedett Cipruson, ahol az uralkodó börtönbe vetette;
• a dühös Richárd emiatt meghódította Ciprust;
• feleségül vette Berengáriát, aki vele tartott a hadjáratra (hazatérve Franciaországban éltek, így Berengária lett az egyetlen angol királyné, aki soha nem lépett angol földre);
• a Szentföldön elfoglalta Akkót;
• megközelítette Jeruzsálemet, de bevenni nem tudta;
• békét kötött Szaladin szultánnal (1192-ben), ami szavatolta, hogy a keresztény zarándokok szabad utat kapnak a szent helyekre;
• hazafelé tartva Velence közelében hajótörést szenvedett;
• álruhában folytatta az útját a szárazföldön;
• Lipót osztrák herceg fogságába került, aki azonban átadta VI. Henrik német-római császárnak;
• 1194-ben engedték szabadon Triefels várából (Pfalz) magas váltságdíj fejében (az angol kincstár éves bevételének háromszorosáért, ezért különadót rendeltek el Angliában);
• Angliába hazatérve másodszor is megkoronáztatta magát, de hamarosan már újra Normandia földjén járt;
• a következő években tovább háborúzott: többek között fivérével, Földnélküli Jánossal, illetve korábbi szövetségesével, II. Fülöppel.

A kegyetlenségéről is híres Richárdot a mai Limousinban fekvő châlus-i vár ostroma közben egy nyílvessző vállon találta és a seb elmérgesedett. Az „Oroszlánszívű” uralkodó 1199. április 6-án  örökre lehunyta szemét és a franciaországi fontevraud-i apátságban temették el. Kérésére szívét azonban a roueni katedrálisban helyezték el.