Komárom védője, a kompromisszumok honvédtábornoka

Klapka György 1849-ben, a vár kapitányaként, hetekkel a világosi fegyverletétel után, csak kemény feltételekhez kötve adta át a császári seregeknek a várat.

„Az 1848-49-es szabadságharc dicső, a magyar nemzet köztudatában örökre népszerű alakja volt és marad Klapka György. Neve úgy él a magyarság lelkében, mint a legendás végvári hősök – Dobó István, Zrínyi Miklós – méltó utódja. Világosnál már rég lebukott a zászló, amikor még hetek múltán is, magyar trikolórt lengetett a szél a komáromi vár fokán. „ Mi valánk- írja Klapka – kik utólsóul tartottuk fel a szabadság zászlaját a kontinensen, s én személyesen a legutolsó, ki azt a zászlót védelmeztem” – írja Dr. Szénássy Zoltán író, helytörténész Komárom város honlapján, a város történetéhez szorosan köthető Klapkáról.

Klapka György Temesváron született 1820. április 7-én született egy kisnemesi, morva eredetű, német anyanyelvű családban. Klapka azonban mindig magyarnak vallotta magát. Felmenői között több hadmérnököt, tisztet, tábornokot is találhatunk. Igazi hazafias nevelésben részesült, így senkit nem ért meglepetésként, amikor a piarista gimnázium elvégzése után maga is katonai pályára készült, így elvégezte a karánsebesi katonai iskolát. Mindössze 18 évesen, 1838 májusában hadapródként lépett az 5. Bervaldo tüzérezredbe, néhány év múlva pedig apja és nagybátyja közbenjárására került először a magyar királyi nemesi testőrség tagjai közé, ami után a bécsi gárdába is felvették. Az osztrák fővárosban töltött évek meghatározónak bizonyultak a további katonai karrierjében: hamarosan előléptették főhadnaggyá, miközben neves tanárai segítségével folyamatosan képezte magát. Itt, a bécsi gárdában kötött barátságot Görgey Artúrral, aki később a szabadságharc hadvezéreként szerzett hírnevet.

A törekvő fiatalember 1847-ben főhadnagyi rangot kapott és a 12. határőr ezredhez vezényelték. A forradalom és szabadságharc hatására önként jelentkezett honvédségi szolgálatra 1848 tavaszán, majd századosi rangot kapott. 1848. május 19-én már Batthyány miniszterelnök megbízásából utazott Erdélybe két társával, Hajnik Károllyal és Gál Sándorral, hogy mozgósítsák a székely katonaságot. Augusztustól részt vett a bácskai harcokban, ám szeptemberben gróf Battyhány Lajos miniszterelnök Komáromba vezényelte a vár biztosítására, ahol a helyőrség eskütétele után őrnaggyá léptették elő. Novemberben a bánsági hadtest vezérkari főnökévé nevezik ki és Vetter tábornokkal közösen tervet dolgozott ki a Bánságban levő ellenséges erők felszámolására. Ezt azonban nem sikerült Kiss Ernőnek megvalósítania. 1849. január 7-én már maga Kossuth kérette magához, aki kinevezte az úgynevezett felső-tiszai hadtest parancsnokává. Klapka egyúttal megkapta az ezredesi rangot is.

Klapka életében az 1849-es év áprilisa számos változást hozott: a sikeres tavaszi hadjárat során (az isaszegi győzelem után) 1849. április 6-án tábornokká nevezték ki, 14-én pedig kitüntették a Magyar Katonai Érdemjel 2. osztályával. Április 22-én hadtestparancsnokként vett részt Komárom felszabadításában, 26-án pedig már ő vezényelte az első komáromi ütközetet, a Duna partjának elfoglalását. Komárom felszabadítása után Görgei tábornok helyetteseként, április 30-án került a hadügyminisztérium élére, majd egységes működési tervet készített a honvédsereg egésze számára. Májusban hadügyminiszterként tagja volt a Szemere-kormánynak, 28-án kinevezték Komárom parancsnokává, amelynek védelméért még három csatát vívott: kettőt júliusban és egyet augusztusban.
A végsőkig kitartva, hisz a világosi fegyverletétel után több hétig tartották a várat, szeptember 27-én megegyeztek a feladásról, cserébe a védők szabad elvonulást és büntetlenséget kaptak.

„Úgy határozá a sors: hogy küzdelmeinket bevégezzük. Kénytelénit erre a józan ész, mely a további harczfolytatás hasztalanságát könnyen átláthatja, kénytelenit erre Komárom környéke lakosainak sorsa, melyet a hosszasb, reménytelen hadjárattal súlyosbítani honárulás lenne; s kénytelenit végre ama sajnos öntudat, amaz alapos meggyőződés: hogy a komáromi várőrségen kívül egész magyarhonban, honvédő fegyvererő nem létezik. Alkudozás folytán tehát, Komárom vára kapitulatiója megköttetett…” – így kezdődik Klapka Györgynek a vitézekhez szóló nyilatkozata, mely A komáromi napok című könyvben olvasható.

Klapka a kiegyezésig nyugaton szervezte a magyar ellenállást, Kossuth Lajos és Teleky László mellett a Nemzeti Direktórium tagjaként, a háttérben harcolt tovább a hazájáért. 1867 után végre visszatérhetett Magyarországra, ám I. Ferenc József nem járult hozzá, hogy katonai szolgálatba lépjen, ezért a magyar országgyűlés tagjaként kezdett dolgozni. 1892. május 7-én hunyt el Budapesten; sírja felett 30 ezren énekelték a Klapka indulót.