Tudatmódosítókat adtak az inkák gyermekáldozataiknak
Az áldozatoknak kokalevelet és ayahuascát kellett fogyasztaniuk haláluk előtt.
A Dagmara Socha, a Varsói Egyetem munkatársa által vezetett nemzetközi csapat új tanulmányában azt írja, az inkák bódító szereket adtak a gyermekáldozatoknak haláluk előtt – számol be a Heritage Daily. A gyermekeket a capacocha szertartás keretében áldozták fel. A rítus során fojtogatással, fejbe ütéssel, fulladással vagy élve temetéssel ölték meg a kiválasztott gyermekeket. A szertartást az inka uralkodók életének kulcsmozzanataikor, valamint természeti csapások elkerülésének céljával mutatták be.
A kutatók két gyermek múmiáját elemezték. A maradványokat az Ampato vulkánon, 5800 méteres magasságban fedezték fel ülő helyzetben.
A szakértők a holttestekből vett mintákon toxikológiai vizsgálatot végeztek. A csapat a kokalevélben előforduló anyagok mellett hallucinogén és antidepresszáns vegyületeket is kimutatott. A gyermekekkel valószínűleg egy tudatmódosító főzetet, ayahuascát is itattak. A kutatók szerint a szerek használatával a cél az volt, hogy javítsák az áldozatok hangulatát a halált megelőzően.
A múmiákat villámcsapás érte a hegyen, feltételezhető, hogy a helyszínválasztás nem a véletlen műve volt. Mivel a gyermekek testén sérülések nyomait nem fedezték fel, valószínűsíthető, hogy élve, öntudatlan állapotban temették el őket.