Aki szerint a stílus maga az ember

„A stílus maga az ember” – mondta Georges-Louis Leclerc de Buffon 1753-ban, az akadémiai székfoglalójában. A francia természettudós szerint „a stílus nem más, mint a rend és a lendület, melyet az ember gondolataiba belevisz”. Egy másik híres mondása, hogy „a zseni nem más, mint nagyobb képesség a türelemre”.

Gazdag nemes családban született 1707. szeptember 7-én. Apja állami hivatalnok volt, anyja igen művelt nő, Buffon gyakran mondogatta, intelligenciáját tőle örökölte. De nem csak ezt kapta a családjától: óriási birtokokat, politikai befolyást és lehetőségeket.
A dijoni Godrans jezsuita kollégiumban tanult 1723-ig és míg három öccse csatlakozott az egyházhoz, apja azt akarta, hogy a legidősebb fia jogot tanuljon. George iskolai teljesítménye azonban inkább átlagosnak számított, és egyetlen tantárgyban, a matematikában mutatott tehetséget. Ez jobban érdekelte, mint bármi más, így a húszéves fiatalember elkezdett Gabriel Cramer genfi matematikussal levelezni, majd 1728-ban Angers-be ment matematikát tanulni, de belekóstolt az orvostudományba és a botanikába is. Ekkor döntött úgy, hogy egész életét a természettudománynak és a köz szolgálatának szenteli – írja a MathHistory online portál.

Buffon diákként párbajba keveredett 1730-ban, és emiatt el kellett menekülnie a városból. Nantes-ba ment, ahol találkozott egy fiatal angol nemessel, Kingston hercegével, akivel hamarosan beutazta Franciaországot, Itáliát és Angliát. Anyja halála miatt hazautazott, nagy vagyont örökölt, és letelepedett a montbardi birtokán.

A 26 éves, dúsgazdag fiatalember itt kezdett foglalkozni a növényélettan kérdéseivel, és a matematikával. Kiadta Newton Fluxions, a differenciálszámításokról szóló, művének fordítását. Közben Jean-Frédéric Phélypeaux Comte de Maurepas, a haditengerészet minisztere a súlyosan demoralizált francia haditengerészet újjászervezésének hatalmas feladatára vállalkozott, és arra kérte Buffont, hogy tanulmányozza a fa szakítószilárdságát, hogy ezzel segítse a hadihajók építésének folyamatát. 1734. január 9 -én a párizsi Királyi Tudományos Akadémia tagjává választották. A következő években egyre nagyobb vagyonra tett szert, ám a pénzügyeivel töltött idő mellett azonban matematikával, botanikával (főleg növényélettannal) is foglalkozhatott. Szakmai tudását mindenhol elismerték, így 1739-ben kinevezték a Királyi park (Jardin du Roi) és a hozzá tartozó múzeum igazgatójává. Maurepas azzal is megbízta, hogy katalogizálja a múzeum gyűjteményét, ám Buffon belefogott az egész természet katalogizálásába. Az 50 kötetesre tervezett kiadványból 36-tal készült el haláláig.

„Buffon munkássága sokszínűsége, gazdagsága, eredetisége és hatása miatt kivételes jelentőségű. Buffon az elsők között volt, aki autonóm tudományt hozott létre, amely mentes minden teológiai befolyástól. Kiemelte a természetrajz fontosságát és a geológiai időt. Elképzelte a tudomány természetét, és megértette a paleontológia, az állatföldrajz és az állatpszichológia szerepét” – mondta róla Jacques Roger, a Dictionary of Scientific Biography művében.

Ő volt az első, aki a földtörténetet korszakok sorozataként írta le, az elveszett fajok fogalmával ő indította el az őslénytan fejlődését.

Kortársai körében nem volt egyértelmű munkásságának megítélése. A nagyközönség ugyan kedvelte, a tudóstársak sokszor bírálták. A teológusok például fölháborodtak földtörténeti nézetein, Voltaire pedig a stílusát nem kedvelte, de volt aki csak „nagy szócséplőnek” nevezte. A becsmérlésekre nem válaszolt, egyik levelében erről így írt: „Teljesen csendben maradok… hagyom, hogy a támadások rágalmazóimra üssenek vissza.”

A francia természettudós egészségi állapota 1785-től egyre gyengébb lett, 1788 elején visszatért Párizsba, de szobáját már nem hagyta, majd április 16-án meghalt.