Korának egyik leggazdagabb európai uralkodója

Néhány történész az Árpád-kor egyik legnagyobb uralkodójának tekinti, aki uralkodása huszonnégy éve alatt helyreállította a Magyar Királyság megtépázott presztízsét és erejét, miközben hathatósan rendezte az ország belső viszonyait. És bár unokája, IV. Béla egy oklevélben a „Nagy” jelzővel is illette, a magyar történetírás végül nem használta ezt. A bizánci udvarban nevelkedett és I. Mánuel császár  nagy szerepet szánt Bélának az egész világot átölelő terveiben. Tőle várta például a két birodalom békés egyesítését halála után, ezért megtette örökösévé.

„Ritka fejedelem ment át ifjú korában annyira az élet iskoláján mint ő. Idegenek közt nevelkedett, a világnak legromlottabb, legfondorkodóbb udvarában. Görögnek kellett mutatkoznia, a nélkül, hogy megszűnt volna magyarnak lenni. Majd arra volt kilátása, hogy két hatalmas monarchiának legyen az ura, majd meg attól kellett tartani, hogy egyaránt elveszti Byzanczot és Magyarországot. Nemcsak Mánuel oktatta őt az uralkodás művészetére, az emberek ismeretére, hanem a császárnál is jobb mester, az élet. A természettől hatalmas termettel, szép ábrázattal volt megáldva, úgy hogy egy idegen utazó szerint meglátszott rajta, hogy királynak született. Megvolt benne a tehetség a byzanczi tapasztalatok felhasználására, úgy hogy midőn bátyja halála utat nyitott neki a trónhoz, teljes tudatával bírt feladatának, és azon eszközöknek, melyekkel Magyarországot megtarthatja és felvirágoztathatja” – írja Szilágyi Sándor A magyar nemzet története című történeti munkájában III. Bélával kapcsolatban.

Béla herceg Bizáncban felvette a görög Alexiosz nevet és eljegyezte a császár Mária nevű leányát. Hamarosan ő lett az uralkodó első embere, aki a deszpotész címet adományozta neki, amit kifejezetten Béla számára hozott létre. I. ,Mánuel bár már lemondott róla, de amikor váratlanul fia született, megfosztotta a herceget méltóságától és felbontotta a jegyességét is. Béla azonban enélkül is megszerezhette a magyar trónt: miután bátyja, III. István 1172. március 4-én 25 évesen – feltehetően mérgezésben – meghalt, hívei Bélának ajánlották fel a magyar koronát. Ennek elfogadásához először azonban le kellett vernie néhány lázadást, a saját anyját és testvérét börtönbe zárni, majd III. Sándor pápa segítségét kérni a koronázásához. Ez utóbbira végül csak 1173. január 13-án került sor Székesfehérváron. Még néhány év és az új uralkodót I. Mánuel 1180-ban történt halála feloldotta minden korábbi kötelezettsége alól is, így III. Béla komoly bel- és külpolitikai törekvésekbe, gazdasági és társadalmi reformokba kezdhetett.

A magyar király fontosabb eredményei:
• visszafoglalta Bizánctól Dalmáciát és a Szerémséget;
• megvédte Spalatót és Traut, elfoglalta Zárát;
• birtokokat adományozott (elsőként adományozott például egy egész vármegyét);
• pénzt veretett, vámokat vezetett be;
• palotát építtetett Esztergomban, több monostort alapított;
• ő avattatta szentté I. Lászlót;
• elrendelte az írásos, okmányszerű hivatali ügyintézést;
• szorgalmazta magyar diákok külhoni egyetemeken való tanulását;
• megszervezte a királyi kancelláriát;
• hozzájárult a ciszterci szerzetesrend magyarországi elterjedéséhez;
• jelentős építkezéseket folytatott országszerte;
• elterjedtté tette a földművelést és letelepítette a népesség jelentős részét;
• átalakította a várszervezetet;
• lehetővé tette a kézműipari termékek, luxuscikkek, fegyverek behozatalát;
• városokat hozott létre.

Béla korának egyik leggazdagabb uralkodójának számított, akinek uralkodási idejét több szakember is az Árpád-ház „legfényesebb két évtizedeként” aposztrofálja. 1196. április 23-án (más források szerint április 24-én) halt meg Székesfehérváron, körülbelül 48 évesen – pontos születési idejét nem ismerjük. Fiát, Imrét, még életében királlyá koronázta, míg másik fiát, Andrást azzal bízta meg, hogy vezessen keresztes sereget a Szentföldre.