Megjelent a Robinson Crusoe című regény
Daniel Defoe, az első angol regényíró nagy sikerű írása 1719. április 25-én jelent meg.
A Robinson Crusoe élete és furcsa kalandjai című regény egy fikció, ami egy hajótörött tengerészről szól, aki 28 évet tölt el kénytelen-kelletlen egy lakatlan szigeten. A történet azonban valós eseményeken alapul: a hajótörések áldozatainak és Alexander Selkirk skót tengerész tapasztalatai képezik a mű alapját. Selkirk négy évet töltött egy kis szigeten Dél-Amerika partjainál az 1700-as évek elején.
Hőséhez, Robinson Crusoe-hoz hasonlóan Daniel Defoe is hétköznapi, középosztálybeli angol családban született, 1660-ban, Londonban, harmadik gyerekként és nem tartozott a nemesség művelt tagjai közé, mint akkoriban a legtöbb író. Születése után Daniel Foe-nak keresztelték el, ám harmincöt éves kora körül megváltoztatta a nevét, mert úgy vélte, hogy így sokkal arisztokratikusabban hangzik. Fiatal fiúként a tizenhetedik század két legnagyobb katasztrófájának is a tanúja volt: a pestis pusztításának és az 1666-os londoni nagy tűzvésznek. Defoe egy tekintélyes dorkingi iskolába járt, ahol kiváló tanuló volt, szülei és tanítói megtiltották neki, hogy Oxfordba vagy Cambridbe járjon. Belépett a Morton’s Academy nevű különálló intézménybe, és fontolgatta, hogy presbiteri lelkész lesz. Hamarosan rájött azonban, hogy ez az élet nem neki való, ezért kiskereskedő lett: beállt utazó harisnyaárusnak – írja a History.com online történelmi portál.
Üzleti céllal ellátogatott Hollandiába, Franciaországba és Spanyolországba is, közben pedig nagyon megkedvelte az utazást. Regényei is ezt tükrözik, hiszen karaktereinek, többek között Moll Flandersnek és Robinson Crusoenak is megváltozik az élete azzal, hogy messze elutaznak a szülőhazájuktól, Angliától. Defoe kereskedőként sikeres lett és London egyik előkelő negyedében hozta létre a „főhadiszállását”. Felesége Mary Tuffley, aki hozományként jelentős vagyont vitt magával a házasságba. Defoe elkezdhette kibontakoztatni írói tehetségét. II. Jakab király lelkes kritikusaként kapcsolatba került James Scott, Monmouth hercegének híveivel, akik 1685-ben fellázadtak a király ellen. Amikor ez elbukott, Defoe lényegében kiszorult Angliából, és három évet a kontinensen töltött, ahol az uralkodó elleni, politikai célú röpiratokat írt. Amikor a királyt megbuktatták az 1688-as dicsőséges forradalom során és Orániai Vilmos került a trónra, Defoe visszatérhetett Angliába és az üzleti életbe. A harisnyaüzletnek azonban befellegzett és Defoe 1692-re csődbe ment, mivel hatalmas adósságot halmozott fel. Nem véletlen, hogy a Robinson Crusoe regényébe számos gondolatot rejtett el a pénz értékéről.
Defoe ez idő tájt kezdett el írni, főként a pénzkereseti lehetőség miatt, de nem adta fel a röplapok szerkesztését és terjesztését sem. Egyik első alkotása az 1701-ben írt költemény, ami a The True-Born Englishman (magyarul Egy igaz születésű angol) címmel, amely igen népszerűvé vált és híressé tette. Hamarosan azonban ellenségekre tett szert egy szatíra révén, amit a másként gondolkodók üldözőiről írt. Az iromány gyorsan elterjedt az uralkodó anglikán elit körében, de csak addig támogatták, amíg rá nem jöttek, hogy a röpirat pont a saját gyakorlatukat gúnyolja. Defoe-t ezért 1703-ban nyilvánosan megszégyenítették, majd börtönbe csukták. Csak Robert Harley tory miniszter és a parlament elnöke közbenjárására szabadult, ami után publicistaként, politikai újságíróként (az általa létrehozott, 1704 és 1713 között megjelent Review-t tulajdonképpen egyedül írta) és szövegíróként dolgozott Harley és más politikusok számára, de kémként is beszervezték egy időre.
Csak viszonylag későn, hatvan éves kora körül kezdett szépirodalmi alkotásokat írni. Első regénye, a Robinson Crusoe élete és különös, meglepő kalandjai 1719. április 25-én jelent meg, ami azonnal népszerűvé vált a középosztálybeli olvasóközönség körében. Defoe ehhez azonban nem csak az Alexander Selkirk nevű hajótörött tengerész igaz történetét vette alapul, de sötét börtönjeleneteket is elrejtett benne saját tapasztalataiból és a foglyokkal való beszélgetésekre alapozva. Ezt követte 1722-ben a Moll Flanders című regénye, egy börtönben született nő története, aki megjárta Amerikát is.
A Robinson Crusoe-val, mint a magányos emberi létezés témájával Defoe megnyitotta az utat az elidegenedés és elszigeteltség központi modern témájához.
1731. április 24-én halt meg, Londonban agyvérzés kapott, egy nappal Robinson Crusoe megjelenésének 12. évfordulója előtt. Íróként hihetetlenül széles látókörű és termékeny volt, aki élete során több mint 500 könyvet és füzetet jelentetett meg.